Porte: Reméltem, hogy minden eldőlhet ma

Richie Porte (Sky) tanítanivaló módon nyerte meg a Tour Down Under mai királyetapját. Ennek ellenére összetettben nem sikerült átvennie a vezetést.

A Sky kerekes a lassan már legendássá váló Willunga Hill utolsó másfél kilométerét nyélen tolta végig mindenkit leszakítva magáról, ám összetettben Rohan Dennis (BMC) két másodpercet megtartott előnyéből a Tour Down Under mai etapján..

A Sky nagyon készült az emelkedő második megmászására Geraint Thomas, Luke Rowe és Peter Kennaugh hármasa óriási munkát végzett Porte boldogulásáért, ám a történtek ellenére a tazmán kerekes mégis kissé csalódott.

„Azt hittem, hogy ez elég lesz a vezetőnek járó megkülönböztető trikó átvételéhez, ami nem sikerült, így egy kissé csalódott vagyok. A csapat fantasztikus munkát végzett, de Rohan Dennis is nagyon jó volt. Mentem, ahogy csak bírtam, de nem sikerült annyira leszakítanom, hogy átvehessem az összetettben is a vezetést. Ennek ellenére a győzelem okán persze boldog vagyok. Nagyszerűen indul a 2015-ös esztendő. A tavalyi nem az én szezonom volt, így nagyon fontos volt, hogy újra megtaláljam a megfelelő motivációm,” – mondta Porte a díjátadót követően.

„Tisztában voltam azzal, hogy ez az emelkedő sokkal inkább kedvez nekem, mint a Paracombe. Reméltem, hogy pont kerülhet a verseny végére. Ez a mai nap olyan volt, mint egy igazi királyszakasz a Giron vagy éppen a Touron,” – folytatta.

„Nem gondolkodtam túl sokat, tegnap este megbeszéltük a taktikát, kiszámítottuk az időeredményeket, ma pedig nekivágtam a cél megvalósításának. Olyan 300 méterrel a vége előtt kezdett el fájni, addig nagyon jól esett a tempó. Nem akartam hátra nézni, de egyszer visszatekintettem és láttam, hogy sokan csak a fejüket rázzák.”

Persze Porte nem adta még fel az utolsó Adelaide-i etapon mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy ledolgozza két másodperces hátrányát.

„A verseny még nem ért véget, a holnapi napon mindent meg fogunk tenni, ami a mi javunkra billentheti el a mérleg nyelvét. Nehéz lesz, de még nem tekintem magam másodiknak.”

„A közönség eszméletlen volt, amikor Cadel tekert a bal oldalamon olyan őrjöngés közepette tekertünk, amilyet Európában sem sokszor hallani.  

A cél azonban a Giro d’Italian való minél jobb szereplés.

„Azt hiszem, hogy jó úton haladok a Giro d’Italiara való felkészülésem tekintetében,” – zárta sajtótájékoztatóját Porte.

Kép forrása: Photo Pin - a szabadon felhasználható és szerkeszthető képek gyűjteménye  

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes