Quintana a Tourra és az olimpiára koncentrál

Nairo Quintana elmondta: 2016-ban a Tour de France-t és a riói olimpiát célozza meg, majd egy “jó” szereplésre számít a Vueltán is. Hozzátette, hogy csapattársa, Alejandro Valverde, valószínűleg a jövő évben debütál majd a Girón, mielőtt a kolumbiait segítené a Touron.

A 2016-os Tour július 24-i párizsi befutója után két héttel rendezik az olimpiai mezőnyversenyt. Ez elegendő regenerálódást ígér, magyarázta Quintana.

„A Tour megadja a terhelést és a ritmust. Az olimpiára való felkészülés lényegében a Tour összetettbeli győzelmének megszerzése lesz. Ezzel egy magas szintre jutunk és jól fogunk tudni szerepelni az olimpián.”

„Nagyon dombos, és ez által számunkra kedvező lesz” - mondta Quintana az olimpia pályájáról, ami a Copacabana híres strandja mellett fut be. „Nagyszerű csapatunk van, esélyesek vagyunk legalább egy éremre. Próbáltam hasonló versenyeket teljesíteni, mint a riói. A Lombardián már kétszer indultam, és egész jól megjöttem, így bizakodó vagyok.”

Míg Quintana idén a kockaköves klasszikusokon versenyzett, hogy felkészüljön az idei Tour nyolcadik szakaszára, jövőre kevesebb versenynappal fog a Tour rajtjához állni. Elmondása alapján leginkább a 2016-os Tour hegyi szakaszait szeretné megnézni az év első felében.

„A jövő év első negyede sokkal simábban fog zajlani, a Tour több szakaszát is meg szeretném nézni. Magyarul pihentebb lábakkal érkezem majd a Francia Körversenyre és az olimpiára. Így marad annyi bennem, ami elég lehet egy jó Vueltához.”

Quintana szerint a Tour-Vuelta dupla nem lehetetlen.

„A kettő egy évben nem nehéz dolog” - mondta. „Egy terv mindenképpen szükséges hozzá. Idén második voltam a számomra nem túl szerencsés Touron. A vírusfertőzésemmel negyedikként végeztem a Vueltán. Nem elvetemült gondolat a két verseny egy szezonban való megnyerése, de egyelőre csak a Tourra koncentrálunk.”

Valverde Girójával kapcsolatban így fogalmazott a 25 éves Quintana: „Az elgondolás az, hogy Alejandro indul a Girón, majd a Touron engem segít. Remélhetőleg megtaláljuk a Tour-nyerő formulát.”

Quintana honfitársa, Carlos Betancur, igazolásával kapcsolatban megjegyezte, hogy akár a Movistar Tour-keretében is szerepelhet majd, ha úgy teljesít.

„Carlos elsősorban a klasszikusokon fogja segíteni Valverdét. A teljesítménye alapján a Tour-keretbe is bekerülhet majd.”

Kép forrása: Photo Pin - a szabadon felhasználható és szerkeszthető képek gyűjteménye

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes