Quintana szerint korai az első hegyi befutó

A mai napon már a La Zubia csúcsa várja a Vuelta Espana kerekeseit. Nairo Quintana szerint talán egy kicsit túlontúl korán is.

A Vuelta Espana első számú favoritja egyértelműen a kolumbiai kerekes. Nairo Quintana a Movistar versenyzője az elvárások és a vállára háruló teher ellenére is jól érzi magát és a viadal megnyerésére koncentrál.

A Giro d’Italia idei győztese lényegében az egész nyár folyamán nyugodt körülmények között készülhetett erre a versenyre miközben legfőbb riválisai Chris Froome (Sky) és Alberto Contador (Tinkoff-Saxo) leszerepeltek a sérülésekkel tarkított Tour de France folyamán. Ráadásul a két héttel ezelőtti Burgosi Körverseny egyértelműen megerősítette Quintana esélyeit.

A mai napon már a La Zubia hegyi befutója várja a karavánt, amely lehetőséget kínál számos támadásra és annak szelektálására, hogy kik azok akik valójában harcban lehetnek a vörös trikóért.

„Az első hegyi befutó következik, amely már egyértelműen az én otthonom. Próbálom szépen lassan felvenni a verseny ritmusát, de úgy gondolom, hogy kicsit korai az, hogy ez az emelkedő máris az utunkba kerül,” – kezdte mondandóját a fiatal kolumbiai.

Alejandro Valverde személyében egy nem akármilyen segítője lesz, ráadásul a csapata a Movistar is brillírozik, hisz Jerez de la Fronteraban nyerték a nyitó csapatidőfutamot, majd Jonathan Castroviejo után Valverde is viselhette az összetett vezetőjének járó trikót.

Quintana közben meghúzódott a háttérben, számára tökéletes volt, hogy Aljandrot faggatják a riporterek a csapatbusz előtt. Egyedül a nagy hőség viselte meg, pedig Kolumbiában sincs éppenséggel hideg.

„Bízom benne, hogy most már csökken egy kicsit a hőmérséklet és jobb erőbe kerülhetek. Nem igazán tesz jót sem nekem, sem pedig a csapattársaimnak ez a nagy forróság,” – folytatta.

A tegnapi napon Alberto Contador csapata a Tinkoff-Saxo bekóstolta a mezőnyt az oldalszélben ez azonban egyáltalán nem lepte meg az ibériai csapat kapitányát.

„Ahogy elhagytuk az egyik várost hirtelen felgyorsult a tempó. Stresszes volt az utolsó 40 kilométer, tudtuk, hogy a Tinkoff-Saxo egy nagyon erős csapat és ezt bizonyították is. Minden esélyt ki fognak használni. Ennek megfelelően jártak el. Résen voltunk,” – zárta mondandóját Nairo. 

Kép forrása: Photo Pin - a szabadon felhasználható és szerkeszthető képek gyűjteménye   

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes