Rebellin még mindig a World Tourba vágyik

Habár már 43 esztendős az olasz Davide Rebellin bízik benne, hogy 2015-re szerződést kaphat egy World Tour csapattól.

A jelenleg a lengyel Pro-Kontinentális CCC Polsat Polkowice csapatában versenyző olasz Davide Rebellin 2009-es eltiltását követően azért dolgozik, hogy visszakerülhessen a kerékpársport legmagasabb osztályába.

„Nagyon bízom benne, hogy egy World Tour csapat színeiben zárhatom le a karrierem. Talán az Ardennekben, a Milánó-SanRemón vagy a Clasica San Sebastianon egy olyan versenyen amelyen korábban sikereket értem el. Szeretném bebizonyítani, hogy 43 évesen is tudok még komoly versenyt nyerni” – mondta a minap Rebellin.

Rebellin legsikeresebb évében 2004-ben triplázott az Ardennekben nyerte az Amstel Gold Race-t, a Flèche Wallonne-t és a Liège-Bastogne-Liège-t is. Elmondása szerint jelen pillanatban még nem írt alá sehová, de számos lehetősége van. Ezek között természetesen a CCC Polsat is szeretné megtartani Őt, amelynek színeiben idén rajthoz állhatott az Amstel Gold Race-n, ahol az előkelő 13. pozícióban zárt.

Davide Rebelin volt az első olyan olasz sportoló, akit megfosztottak Olimpia érmétől miután kiderült, hogy tiltott teljesítményfokozó szerekkel élt. A 2008-as pekingi játékokat követően robbant a bomba miszerint az Olimpián levett mintájában EPO-CERA nyomaira bukkantak. 2009-ben nem sokkal azután, hogy újra megnyerte a Fléche-Wallone-t két éves eltiltást kapott.

„Nekem már nincs arra szükségem, hogy a becsületemért harcoljak. Akik szurkolnak nekem, azok most is ugyanolyan lelkesen támogatnak engem,” – folytatta.

„Nem akarok már a múltról beszélni. Nem tudom még, hogy meddig szeretnék aktívan versenyezni. Minden egyes viadal új kihívásokat tartogat, és egyszerűen ezek éltetnek. Ugyanolyan keményen edzek manapság is mint 15 évvel korábban. Ameddig motivációt érzek addig szeretném folytatni a pályafutásomat,” – zárta mondandóját Rebellin.

Davide Rebellin 1971. augusztus 9-én született a veronai San Bonifacioban. 1992-ben lett profi az MG Bianchi csapatában majd megfordult a Polti, a FDJ, a Liquigas, a Gerolsteiner illetőleg az Androni gárdáinál.

Eltiltását követően a Miche kontinentális sorában, majd a horvát Meridiana-Kamen színeiben versenyzett. 2013-ban igazolt a CCC Polsat Polkowice együtteséhez.

1996-ban szakaszt nyert a Giro d’Italian, nyert Tirreno-Adriaticot (2001) és Párizs-Nizzat (2008) is. Háromszoros Fléche-Wallone (2004, 2007, 2009), egyszeres Liege-Bastogne-Liege (2004) illetőleg Amstel Gold Race (2004) győztes.    

Kép forrása: Photo Pin - a szabadon felhasználható és szerkeszthető képek gyűjteménye

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes