Rebellin vélhetően nem lesz ott a Giron

Davide Rebellin nagy valószínűséggel kihagyja a Giro d’Italiat, még sincs elkeseredve.   

2015. augusztus 9-én Davide Rebellin immáron a 44. életévét tölti. Az elnyűhetetlen Davide 1971-ben született a veronai San Bonifacioban. 1992-ben lett profi az MG Bianchi csapatában majd megfordult a Polti, a FDJ, a Liquigas, a Gerolsteiner illetőleg az Androni gárdáinál.

Legsikeresebb évében 2004-ben triplázott az Ardennekben nyerte az Amstel Gold Race-t, a Flèche Wallonne-t és a Liège-Bastogne-Liège-t is.

Davide Rebelin volt az első olyan olasz sportoló, akit megfosztottak Olimpia érmétől miután kiderült, hogy tiltott teljesítményfokozó szerekkel élt. A 2008-as pekingi játékokat követően robbant a bomba miszerint az Olimpián levett mintájában EPO-CERA nyomaira bukkantak. 2009-ben nem sokkal azután, hogy újra megnyerte a Fléche-Wallone-t két éves eltiltást kapott.

Eltiltását követően a Miche kontinentális sorában, majd a horvát Meridiana-Kamen színeiben versenyzett. 2013-ban igazolt a CCC Polsat Polkowice együtteséhez.

Ahhoz a lengyel csapathoz, amely sokak meglepetésére megkapta az idei Olasz Körverseny egyik szabadkártyáját, ám fű alatt a szervezők kérték a csapatvezetést, hogy az egykori fekete bárányok Rebellin és Stefan Schumacher ne legyenek ott a május 9-ei rajtnál.

„Még mindig tele vagyok erővel, küzdeni akarással és motivációval. Nem elég, hogy valaki jó fizikai formában van, mentálisan, azaz fejben is nagyon koncentráltnak kell lennie. Remélem, hogy egy nagyszerű év elé nézünk,” – kezdte mondandóját Davide.

„Hatalmas meglepetésként ért minket is, hogy megkaptuk a Giro d’Italia egyik szabadkártyáját. Természetesen ez lesz a csapat elsődleges célja a 2015-ös esztendőben, habár nem hiszem, hogy én ott leszek a sorban. Annál inkább szeretnék koncentrálni a klasszikusokra, ahol szeretnék nagyot alkotni. Egyelőre még azt sem tudom, hogy mely versenyeken lehetünk ott. Az Etoile de Bésseges viadalát követően a Murciai Kör, a Classica de Almeria és a Tour de Haut Var szerepel a programomban. Szeretnék ott lenni a Milánó-SanRemón, az Amstel Gold Race-en illetőleg a Lombardiai Körön is,” – folytatta.

De vajon mikor fog bekövetkezni az a bizonyos visszavonulás?

„Először is meglátjuk, hogy miként alakul ez az idény. Lehet, hogy ez lesz az utolsó, de lehet, hogy nem,” – zárta gondolatait az olasz bringás.    

Kép forrása: Photo Pin - a szabadon felhasználható és szerkeszthető képek gyűjteménye    

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes