Rohan Dennis az egyórás világcsúcsról

A holnapi napon kísérli megdönteni Matthias Brandle egyórás világcsúcsát az ausztrál Rohan Dennis.

Az elmúlt hetekben remek formát mutatott, hisz a Tour Down Undert is megnyerte a BMC ausztrál kiválósága Rohan Dennis, aki a holnapi napon a svájci Grenchenben próbálja majd megdönteni Matthias Brandle 51,852 kilométeres egyórás világcsúcsát.

Dennis honfitársa Jack Bobridge nem régiben mintegy 500 méterrel maradt el az osztrák kerékpáros eredményétől, amelynek kapcsán immáron Dennis is óvatosabb, elmondása szerint rendesen kielemezte a köridőket.

„Nem követtem élőben Bobridge kísérletét, azonban utólag kielemeztük a köridőit. Egy kis megkönnyebbülést jelentett, hogy Jack nem döntötte meg a rekordot, így jelen pillanatban nincs rajtam akkora nyomás mint amekkora egy esetleges sikeres kísérletet követően lenne,” – kezdte mondandóját Dennis.

„Azt hiszem, hogy azok a változtatások, amelyeket a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség eszközölt, nagy lehetőségeket nyújtanak a magam fajta bringások számára. Nem kell így túl sokat változtatnunk a dolgokon, lényegében hasonló beállításokkal tekerhetünk, mint egy egyenkénti időfutam során,” – folytatta.

Dennis eléggé magasra teszi a lécet, hisz a célja nem csak a csúcsdöntés, hanem az 53 kilométer átlépése.

„A minimális célkitűzés 52 és fél kilométer, személy szerint azonban szeretnék 53 kilométer felé jutni. Persze abban az esetben is nagyon elégedett leszek, ha csak 52 és fél kilométer fogok teljesíteni. A legfontosabb persze az, hogy megdöntsem a fennálló rekordot. Nem akarok elbukni, így ha csak egy méterrel döntök csúcsot vélhetően már az is nagyszerű érzés lesz.”

„Ez egy nagy pénzügyi befektetés a BMC számára, így ha nem sikerül, akkor valószínűleg én sem próbálkozom újra egyhamar.”

Dennis szeretné, ha a neve bekerülne a történelemkönyvekbe, így jelen pillanatban nem aggódik azon, hogy az esetlegesen felállított új rekordját ki és mikor döntheti majd meg.

„Minden attól függ majd, hogy kik lesznek azok, akik megpróbálják majd a rekorddöntést. Wiggins biztos, hogy valami űridőt fog tekerni. Ha megdöntik a rekordom, akkor talán majd néhány év múlva újra megpróbálom, de most egyelőre csak a vasárnapi napra összpontosítok,” – zárta gondolatait Rohan Dennis.         

Kép forrása: Photo Pin - a szabadon felhasználható és szerkeszthető képek gyűjteménye  

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes