1985. június 10-e nagy nap a luxemburgi kerékpározás történetében. A Luxembourg városi kórházban ugyanis Gaby és Johny Schleck legfiatalabb fiaként megszületett Andy Schleck, a későbbi Tour de France-győztes, akiről sokan azt mondták, az országúti kerékpársport történetének valaha született egyik legnagyobb tehetsége, s aki 2014. október 9-én bejelentette visszavonulását. 29 évesen, hosszú és véget nem érni akaró sérüléshullám után belefásult abba, hogy nem élhet teljes életet. Milliók kedvencévé nőtte ki magát rövid, ámde velős karrierje során.
Persze az alapok adottak voltak, ugyanis a nagypapa, Gustav és a papa, Johny is profi versenyzőként teljesített, utóbbi nyert szakaszt az 1970-es Vuelta a Espanán is, valamint Luxemburg nemzeti bajnokaként nagy névnek számított hazájában. Nem volt kérdés tehát, hogy ő, valamint fiatalabbik bátyja, Fränk is az aszfalton gurulva képzeli el a jövőjét.
A pályafutás hamar beindult. 18 éves korában, 2004-ben az amatőr VC Roubaix csapat vezetője, az egykoron Bernard Hinault-t és Greg LeMondot sportigazgatóként Tour-sikerhez vezető Cyrille Guimard felfedezte tehetségét, és rögtön úgy jellemezte őt, mint "minden idők egyik legnagyobb tálentuma, aki az új Laurent Fignon lehet".
Nem sokáig maradt azonban a francia gárda kötelékeiben, hisz megnyerte a fiatal titánok egy nagy versenyét, a Fléche du Sudot. A dán nemzeti válogatottal ott volt a helyszínen a CSC csapatfőnöke, Bjarne Riis is, aki kiszúrta magának Andyt. Rögtön megkérdezte tehát a már nála tekerő tesót, Fränkot, hogy mi a véleménye az öcsiről, majd szeptemberre már mint gyakornok ölthette magára a CSC szerelését. A következő idényre megkapta első profi szerződését, és a Katalán Körverseny alkalmával, 19 esztendősen debütált a ProTourban.
Nem váratott magára az első győzelem sem, hazája időfutambajnokságán diadalmaskodott. 2006-ban, egy kéthónapos, sérülés miatti pihenőt követően már szemtől szemben is felülmúlta az ellenfeleket, a Sachsen Touron két etapon sem talált legyőzőre, majd a Brit Körversenyen elnyert hegyi trikójával jelezte: ott kopogtat az elit kapuján.
A várt áttörés hamar elkövetkezett, nem is akármilyen formában. 2007-ben a Párizs-Nizzán és a Romandiai Körversenyen is a legjobb húsz között zár, ez azonban semmi a Giro d'Italián mutatott produktumához képest. Olaszországban már az első héten a legrutinosabbakat megszégyenítő módon versenyzett: az első hegyi befutó során, a Mercoglianón a Di Luca, Riccó, Cunego hármas mögött, Stefano Garzellivel érkezett a negyedik helyen. Ezt megfejelve a tizenkettedik etapon, Brianconban harmadik lett, egy nappal később, az egyenkénti időfutamot követően pedig már az összetett dobogójának legalsó fokán találta magát. Pár gyöngébb nap következett, ám a Monte Zoncolanon a fehér trikóban újra brillírozott: csupán a Saunier Duval kitűnő kettőse, Simoni és Piepoli tudta legyőzni. Felugrott az összesítés második pozíciójába, melyet a veronai kronón meg is őrzött: 21 évesen lett az Olasz Kör képzeletbeli ezüstérmese és legjobb fiatalja. Ekkor azt nyilatkozta, hamarabb képes lehet egy klasszikust megnyerni, mint egy háromhetest.
Erre még várnia kellett egy kicsit. Az Il Lombardián közel járt ehhez (éppen lecsúszott a pódiumról), majd hasonlóan meg kellett elégednie a negyedik hellyel a Liége-Bastogne-Liége-en is; nem beszélve az augusztusi pekingi olimpiáról, ahol hatan hajrázhattak az aranyért, ő ötödik lett. Részt vehetett azonban élete első Tourján, ahol bár még alárendelt szerepet játszott a kapitány Carlos Sastrénak (aki egyébiránt megnyerte a viadalt), elhódította a fehér trikót, továbbá az Alpe d'Huezre harmadikként ért föl.
Következett 2009 és következett a Saxo Bank, az új szín pedig karrierjében is diadalt okozott: áprilisban ugyanis előbb második lett a Fleche Wallone-on, majd négy nappal később összejött a várva várt győzelem: a Cote de la Roche aux Faucons-on támadott, és végül szűk másfélperces előnnyel megnyerte a Liége-Bastogne-Liége-t. Támadó stílusával, szimpatikus versenyzésével sokak kedvencévé vált. Ezt az érzést tovább erősítette a drukkerekben a Tour de France-on: a Verbierre másodikként, a Mont Ventoux-ra harmadikként ért fel, az elmúlt évek egyik legemlékezetesebb szakaszának végén testvérével legyőzték Alberto Contadort Le Grand Bornard-ban, végül pedig egy újabb ezüstös eredménnyel és fehér trikóval bővítette kollekcióját.
Ez volt első csatája a rivális El Pistoleróval szemben, ez azonban eltörpült a 2010-essel szemben. Az idény a jól megszokott tavaszi klasszikusok-Tour vonalon épült fel, ezúttal elsőség nélkül a Benelux tartományból. Sokkal inkább zajlott kedvezően a Francia Körverseny, pályafutása egyik csúcspontja. Minden a harmadik szakaszon kezdődött, amikor is Fabian Cancellara segítségével időkülönbséget alakított ki Contadorral és a többiekkel szemben a macskaköves pávékon. Erre rápakolt egyet a Morzine-Avoriazon, ahol fehér trikóban remekül lépett el Samuel Sanchez társaságában, végül lesprintelte az olimpiai bajnokot és élete első Tour-részsikerének örülhetett. Sőt, huszonnégy órával később magára húzhatta a hőn áhított sárga trikót is, melyet ügyesen őrzött - egészen a tizenötödik etapig.
Ekkor azonban Bagneres-de-Luchonba menet, a downhill előtti kaptatón leesett a lánca, melyre Contador támadással reagált. Noha ő mindent megtett azért, hogy ledolgozza a különbséget, a spanyol negyven szekundomos fórt vert rá, és átvette a maillot jaune-t. Ez éppen elég volt ahhoz, hogy könnyen kitaktikázhassa a továbbikat - legendás összecsapásuk a Tourmalet-n Andy győzelmével zárult, ugyanakkor Contador megőrizte a vezetést, az időfutamon pedig bebiztosította nyereségét. Úgy tűnt, Schlecknek marad az újabb U25-ös elsőség - akkor még úgy tűnt...
Mindenesetre ő és testvére köszönték szépen, elváltak Riistől, és Kim Andersen csapatfőnöki pozíciójával megalapították a Leopard Treket. A luxemburgi bejegyzésű alakulat színeiben hasonló elven működtek, mint a dánoknál - minden a tavaszi egynaposokra és a Tourra központosult. A Liége-Bastogne-Liége végjátékában a két Schleck Philippe Gilbert-től kapott ki, ám ennek ellenére is bizakodóan utaztak a 98. Le Grande Boucle-re.
Az első napoktól kezdve mindketten az élmezőnyben helyezkedtek, majd a Luz-Ardideni és a Plateau de Beille-i kaptatós penzumot követően egyértelművé vált: a meglepetésember Thomas Voecklert és Cadel Evanst kéne valahogy felülmúlni. A tizennyolcadik szakasz előtt Voeckler mögött az ausztrál állt a második helyen, közvetlenül őt követte Fränk, míg Andy még tőlük is szűk másfél minutummal volt lemaradva. Ő azonban nem adta fel, és minden idők egyik, ha nem a legtökéletesebb szökésével csodát csinált. Jócskán a Galibier rémisztő emelkedője előtt akciózott, előnye hihetetlen magasságokban is járt, végül 2:07-tel nyerte az etapot testvére előtt. A francia még egy napig megőrizte a trikót, az Alpe d'Huez után azonban már Andy vezetett Fränk előtt.
Csakhogy ott volt Cadel Evans. Ott volt Cadel Evans, aki pályafutása utolsó nagy esélyét kihasználva, esélyeihez méltóan megverte őket a grenoble-i egyenkéntin, a párizsi dobogó két alsóbb fokára taszítva így Schleckéket. Blama, ők így érezték, na meg hogy megpróbálják jövőre - addig azonban sok víz lefolyt a Szajnán...
Először is, a Leopard Trekből RadioShack lett, csapatvezetőnek meg érkezett Johan Bruyneel. Másodszor, Andy Schleck Tour-győztes lett. Alberto Contador ugyanis lebukott doppinggal, elvették tőle többek között a 2010-es Francia Kört, melyet így - a sorstól valamilyen szinten kárpótlásul - a luxemburgi nyert. "Szép, hogy megkapom ezt a trikót és ezt a címet, de számomra ez nem változtat semmin - ez nem egy olyan elsőség, mint amikor te léphetsz fel a pódium legmagasabb fokára a Champs-Élysées-n" - mondta akkor.
Csakhogy nem tudta, több lehetősége lényegében nem lesz újra diadalmaskodni a gall nyárban. Sérülés sérülést követett, sikertelenül zárult a tavaszi hadjárat, továbbá nagyon nem találta/találták testvérével egyetemben a közös hangot az új vezetőséggel. Júniusban és júliusban aztán megtörtént, aminek meg kellett történnie - elesett a Critérium du Dauphiné időfutamán, medencéjét törte, kihagyni kényszerült a Tourt, továbbá máig tisztázatlan okok miatt eltiltották Fränkot.
"Ott ülsz egyedül magadban éjszaka, és azon gondolkozol, mi a rossz veled, miért van ez? Aztán jön az újabb éjszaka, aztán az újabb, és ez a sorminta nem akar megszakadni. Egyik sérülésből a másikba estem, és igen, komoly motivációhiány alakult ki nálam. Edzettem, edzettem, aztán amikor jött a verseny, nem tudtam teljesíteni. Azt kérdeztem magamtól: mit csinálok rosszul? Ennek ellenére harcolnom kellett" - mondta később zűrös időszakáról. Ráadásul a média sem tett jót neki, lejjebb rántották: állítólag egy szállodában ittas állapotban látták őt, később ezt az információt nem erősítették meg; állítólag eltéréseket találtak biológiai útlevelében, később ezt az információt sem erősítették meg és hasonlók.
Ő maga Pekingben próbált visszatérni, ám ez sem ekkor, sem néhány hónappal később, a Tour Down Underen nem sikerült. Küzdése látszott - szökött, harcolt Kaliforniában, majd a Tour de France-on is, ahol olykor-olykor majdnem leesett a kerékpárról, végül az összetett huszadik helyén zárt -, de egyszerűen elromlott valami. Feladott versenyek sora állt a neve mellett.
Ennek ellenére 2014-nek reménykedve vágott neki, immár a Trek Factory fekete mezében. A visszatérő Fränkkal az oldalán a Tourra való felkészülésre fókuszáltak, s noha nem remekelt, végre be tudott fejezni több egyhetest is. Sőt, a luxemburgi bajnokságon elért harmadik helyével jelezte, valamennyire formába lendült, és talán van fény az alagút végén.
Nem volt. A Touron még teljesítette a brit szekciót, ám a Le Touquet Paris-Plage és Lille közötti szakaszon, mintegy harminc kilométerrel a vége előtt esett, ez pedig, mint később kiderült, pályafutása utolsó mozzanata volt. Olyan súlyosan megsérült, hogy műteni kellett térdét, és bár a Trek mindent megadott teljes rehabilitációja eléréséhez, ő egyszerűen nem bírt tekerni járművével. Az orvosok sem szolgáltak jó hírekkel. 2015-ös szerződésében sem lehetett biztos ráadásul, a Treknél egyrészt bíztak volna benne, másrészt kérdések adódtak a folytatással kapcsolatban.
Október elején aztán tiszta vizet öntött a pohárba. A hónap kilencedik napján bejelentette, befejezi pályafutását. Egyfelől nem szeretne tovább vesződni a véget nem érő körforgással, elég volt neki ebből, másfelől az élet szebb oldalát kívánja kiteljesíteni - párjával, Jillel és a kis Teóval boldog családi létet folytat Mondorf les Bains-ben, Twitter bejegyzése szerint végre felfedezhette Antwerpet, ahova kerékpár nélkül érkezett. Továbbra is része lesz a kerékpársport, már csak múltja és testvére miatt is, de most egy ideig jól érzi magát a bringája miatt. Aztán ki tudja, még csak 29 éves, ha úgy érzi és térde is engedi, néhány hónap, év múlva rájön, lehet még keresnivalója.
Andy és Teo (a képet a cikk utolsó szavainak leütésével jóformán egyidőben posztolta Twitter-oldalára)
Addig azonban megmarad az egyik legtehetségesebb, legszimpatikusabb Tour-győztesnek, az örök kedvencnek. Andy Schleck.
A képek forrásai: közösségi média, illetve Flickr via Photo Pin - a szabadon felhasználható és szerkeszthető képek gyűjteménye
