Ruanda Afrika legújabb kerékpáros nemzete

Dél-Afrika és Eritrea után most Ruanda kerekesei kezdik meghódítani a világot.

Pedig Ruanda történelme nem éppen a boldogságtól repdes. 1990-ben véres polgárháború tört ki az országban, amikor a tuszi kisebbség meg akarta dönteni a hutuk hatalmát. A polgárháború, népirtás és az ezeket követő menekültválságok során körülbelül másfél millió ember halt meg. Ruandában új koalíciós kormányzat alakult 2001-ben. Később, pedig új alkotmányt fogadtak el, amely egyenlő jogokat biztosít a két népnek. 2009. november 29.-től a Brit Nemzetközösség tagja az ország.

A jelenleg is zajló Ruandai Körverseny néhány év alatt a kontinens egyik legjobb versenyévé nőtte ki magát.

Louis Garneau-t sokaknak nem kell bemutatni, az egykori remek kerékpáros, aki most kerékpáros ruházat gyártásával foglalkozik évek óta erőn felül támogatja a Ruanda-i nemzeti válogatott versenyeztetését. Sőt, az idei idényben saját kontinentális csapatában lehetőséget biztosított az ország egyik legjobb kerekesének.

Három évvel ezelőtt Janvier Hadi még kerékpáros futárként dolgozott Kigaliban, néhány nappal ezelőtt azonban már mint a Ruanda Körverseny sárga trikósa nyilatkozott. Hadi mindössze 23 évesen kezdett el komolyabb szinten kerékpározni, ehhez képest idén már az Albertai Körversenyen is letette a névjegyét.

A Ruanda-i válogatott szövetségi kapitánya jelenleg az a Jonathan Boyer, aki 1981-ben szerepelt a Tour de France-on is.

„2006-ban kezdtem el dolgozni Ruandában. A srácok nagyon tehetségesek, mivel személyi kerékpáros taxi szolgáltatásokban edződtek a dombos terepeken, így a versenyzéshez kifejezetten kidolgozott lábizomzattal rendelkeznek. Jelenleg mintegy 100 igazolt versenyzője van az országnak, míg a Ruandai Körverseny Afrika egyik legkeményebb viadala,” – mondta Boyer.

„Hatalmas dolog, hogy a mi körversenyünkön dől el az Afrika Tour sorozat végeredménye. Előzetesen közel két millió embert várunk az utak mentén, s mára elértük azt a célkitűzést, hogy Európából is érkeznek csapatok és versenyzők,” – tette hozzá Hadi.

Janvier Hadi augusztus 20-án kapott szerződést a Garneau-Québecor csapatánál melynek színeiben megmutathatta magát az Albertai Körversenyen, ahol az egyik kiemelt etapon sokáig szökésben is volt, amelynek köszönhetően megszerezte a legagresszívabb versenyzőnek járó kék trikót is. Mellette mindenféleképpen meg kell említeni a nemzeti bajnok és a Ruandai Körversenyt jelen pillanatban is vezető mindössze 20 esztendős Valens Ndayisenga illetőleg az MTN-Qhubeka csapatát erősítő hegyi kerékpározásban a Londoni Olimpiát is megjáró Adrien Nyonshuti nevét.

Afrika már az ajtón kopogtat…       

Fotó: Garneau-Québecor/közösségi média

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes