Szebb búcsút nem is kívánhattam volna!

Jens Voigt nagyon boldogan és elégedetten nyilatkozott, miután csütörtökön megdöntötte az egyórás kerékpározás világrekordját. A német kiválóság így már nyugodt szívvel hagyja ott az országúti kerékpáros mezőnyt. 

Voigt csütörtökön parádés, 51,115 km-es teljesítménnyel döntötte meg az egyórás kerékpározás világrekordját, utolsó nagy dobásként tényleges visszavonulása előtt.

A német sztár hihetetlenül boldog volt a sikeres rekordkísérlet után.

„Nem vágyhattam volna ennél jobb búcsúra. Az egyetlen gondolatom az volt, hogy tartsam a fekete vonalat és maradjak áramvonalas, semmi más. 51,115 km, nagyon boldog vagyok!” - lelkendezett a 43 éves német veterán, majd elárulta, nem légből kapott ötlet volt a csúcskísérlet.

„Mindig is a fejemben volt, hogy megcsináljam, de Coloradóban (a Pro Cycling Challenge-en, utolsó profi megméretésén – a szerk.)még nem akartuk bejelenteni. Tudtam, hogy tovább kell edzenem, állandóan a pályán voltam, csak hétvégén mentem haza a gyermekeimhez, akik panaszkodtak is emiatt.” - mondta Voigt.

A legendás kerékpáros abba is beavatta az újságírókat, mit érzett a rekorddöntés közben.

„A kelleténél kissé gyorsabban kezdtem, ez vagyok én, nem tudtam visszafogni magam és azt vettem észre, hogy egy másodperccel gyorsabb első kört mentem. Az első tíz percben meg sem kottyant a pedálozás és mondtam is magamban „ó, ez könnyen megy”, aztán később rájöttem, „talán jobb lenne megfelelőbb sebességet választanod”. „- emlékezett vissza a friss világrekorder.

Voigt elmondta, a célba érkezés után sántítva tudott csak menni és nagyon fájt a feneke, éppen ezért nagyon örül, hogy az elkövetkező napokban nem kell a nyeregbe ülnie.  

Fotó: Photo Pin

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes