TOP 5: íme a 2014-es év legjobb újoncai

A 2014-es esztendő rengeteg emlékezetes pillanatot tartogatott az országúti kerékpársportban, ráadásul nem csak a rutinosabb versenyzők villogtak, hanem az újoncok is. Most az idei év legjobb zöldfülűit gyűjtöttük egy csokorba. 

Örök igazság, hogy a tehetségeknek meg kell adni a teret a bizonyításra, ha pedig ez nem történik meg, hát majd utat törnek maguknak. Szerencsére az országúti kerékpársport is bővelkedik tálentumokban, és egyáltalán nem meglepő, ha közülük többen is már első profi évükben leteszik névjegyüket. Így történt ez az idei évben is, az alábbiakban a legjobb öt profi újoncot próbáltuk összegyűjteni. 

Adam Yates 

Az Orica-GreenEdge fiatal angol hegyimenője rögtön első évében villant. A mindössze 22 éves tehetség megnyerte a patinás Török Körversenyt, ahol szakaszt is nyert, a legjobb fiatalnak járó trikóval térhetett haza a Tour de San Luisról, de a legkiemelkedőbb eredménye talán mégis az összetettbeli hatodik helye a Critérium du Dauphiné Libéréről. A fiatal titán jövőre már a Tour de France-on szeretné megméretni magát. 

Simon Yates 

Az alma nem esik messze a fájától, de a testvérétől sem, hiszen Adam Yates ikertestvére, Simon is idén állt profinak az Orica színeiben és nem kevésbé sikeresen debütált, mint fivére. Simon a Tour of Albertáról hozta el a legjobb hegyimenőnek járó trikót, harmadik lett a brit nemzeti bajnokságon és a legjobb fiatalnak járó trikó nála lelt gazdára a Szlovén Körversenyen. Bár versenyt nem sikerült nyernie, mint testvérének, ott lehetett a Tour de France-on. A Yates-tesóknak óriási jövőt jósolnak a kerékpársportban és ezt jövőre újra igazolhatják. És ha már az alma és a fája... A két tehetség édesapja az a Sean Yates, aki  a 90-es években nyert szakaszt és viselte a sárga trikót a Tour de France-on és győzött egy etapon a Vuelta a Espanán is. 

Dylan van Baarle

A holland tehetséggyár egyik legújabb "terméke", akinek idén a Garmin-Sharp szavazott bizalmat. Nem is bánta meg a csapat, hiszen a 22 éves tehetség rögtön első évében megnyerte a Brit Körversenyt, ráadásul igen izmos mezőnyben, emellett ötödik lett hazája időfutam-bajnokságán. Komoly jövőt jósolnak neki, a Garmin pedig várhatóan jövőre már komolyabb terhet rak a vállára. 

Julian Alaphilippe

Az Omega Pharma-QuickStep francia reménysége is idén állt be a nagyfiúk közé és rögtön megmutatta kvalitásait. Negyedik lett összetettben a Tour de L'Ainon, ahonnan a ponttrikót és a legjobb fiatalnak járó dresszt is elhozta. Ősszel ötödik lett a GP Ouest-France-Plouay-n. A 22 éves gall külön erőssége, hogy a hegyeken és a sprinteken is kiemelkedőt tud nyújtani. 

Davide Formolo

Az olasz zöldfülű a Cannondale kötelékét erősítette idén és a fiatal olasz tehetségek hálátlan szerepe jutott neki is: valahogy felhívni magára a figyelmet Vincenzo Nibali (és egyre inkább Fabio Aru...) árnyékában. Ez egész jól sikerült is, hiszen az olasz bajnokságon éppen a Tour győztese volt az egyetlen, aki meg tudta előzni. Emellett főleg a többnaposokon villogott, a török körön negyedik, a svájcin hetedik lett összetettben. 

 

Fotó: Photo Pin 

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes