Tour de France 2014: A Bastille napja

1789 július 14-én a francia nép megostromolta az elnyomó, kizsákmányoló  hatalom jelképét a félelmetes hírű Bastille börtönt. Azóta ez a nap a franciák legjelentősebb nemzeti ünnepe. A július 14-én rendezett szakaszok a Tourokon kiemelt jelentőséggel bírnak a francia versenyzők és szurkolók számára. Ma is sor kerül a különleges hangulatú és hazai nézőknek kiemelt etapra. Ezen a napon a francia versenyzők megkettőzött erővel küzdenek, hiszen a Tour szakaszgyőzelem mellé egy plusz elismerést is bezsebelhetnek a különleges dátum miatt.

A Le quatorze juillet-et (július 14.) a Tourok történetében először 1906-ban „rendezték meg”. Az ünnepi nap első francia győztese Georges Passerieu volt. Majd a húszas, harminc években a Pélissier család uralta a nemzeti ünnepeket a Tourokon. Henry 1923-ban nyert, öccse Francis második lett. Testvérük a zseniális sprinter Charles Pélissier pedig első franciaként tudott duplázni július 14-én 1930-ban és 1931-ben. A legemlékezetesebb Le quatorze juillet-et 1964-ben élhettél át a franciák, amikor Jacques Anquetil a verseny történetében először, ötödször nyerte meg a Francia Kört, ráadásul a nemzeti ünnepen megrendezet párizsi időfutam győzelemmel. Anquetil volt az első francia, aki július 14-én kétszer állhatott fel a dobogóra, egyszer a szakaszgyőzelmét ünnepelték, majd nem sokkal később az összetett dobogó legfelső fokára is felállhatott. 1968 és 1971 között a nemzeti ünnepeken a sport rajongói duplán örülhettek, mert Roger Pingeon, Raymond Delisle, Bernard Thevenet és Bernard Labourdette révén egymás után négyszer tudtak győzelmet aratni és megörvendeztetni a hazai szurkolókat. Bernard Thevenet lett a Tourok második Bastille napi duplázója 1975-ben. Ráadásul 1975-ben Thevenet egymás után már a második szakaszgyőzelmét aratta, amivel átvette a sárga trikót a legendás Eddy Merckx-től és később meg is nyerte a Tourt. 1976-ban a szervezők mindent megtettek, hogy kiemelt és dupla ünnep legyen a Tour július 14-ei szakasza. Az aznapra eső etapot három részre osztották, de nem volt szerencséjük a francia versenyzőknek. A belga szupersprinter Freddy Maertens két szakaszt nyert aznap a háromból. A francia sprinter Jacques Esclassan egyszer majdnem legyőzte, de a megsokszorozott erő is „csak” a második helyre volt elég a belga mögött. A következő és utolsó Bastille napi duplázó a sprinterből lett hegyimenő Laurent Jalabert volt. Jaja 1995-ben és 2001-ben tudta maga mögé utasítani a mezőnyt. Az utolsó francia Tour szakaszgyőzelem Franciaország nemzeti ünnepén David Moncoutie nevéhez köthet, jó régről, 2005-ből. A leghosszabb nyeretlenségi sorozat következhet, ha idén nem francia nyeri a Bastille napot. A mai etap kialakítása fekszik a szökevényeknek, akik ilyenkor megduplázott erővel hajtanak és az út mellett álló honfitársaik bíztatására is duplán számíthatnak. A sok francia szökevény mellett a gallok két remek hegyimenőjükben Romain Bardet-ban és Thibault Pinot-ban is bízhatnak.

A Bastille nap Tour szakaszainak győztesei, kiemelve a hazai versenyzők:       

2013 - Christopher Froome, Givors - Mont Ventoux 242.5 km

2012 - Andre Greipel, Saint-Paul-Trois-Châteaux - Le Cap d’Agde 217 km

2011 - Sammy Sanchez, Cugnaux - Luz-Ardiden, 211 km

2010 - Sergio Paulinho, Chambery - Gap 179 km

2009 - Mark Cavendish, Vatan - Saint-Fargeau 192 km

2008 - Leonardo Piepoli , Pau - Hautacam156 km

2007 - Linus Gerdemann, Bourg-en-Bresse - Le Grand Bornand 197 km

2006 - Yaroslav Popovych, Luchon - Carcassonne 211 km

2005 - David Moncoutie, Briancon - Digne les Bains 187 km

2004 - Richard Virenque, Limoges -St Flour 237 km

2003 - Alexandre Vinokourov Bourg d'Oisans - Gap 184.5 km

2002 - Karsten Kroon, St Martin de Landelles - Plouay 217.5 km

2001 - Laurent Jalabert , Strasbourg - Colmar 162 km

2000 - Vic Garcia-Acosta, Avignon - Draguignan 185 km

1999 - Giuseppe Guerini, Sestrieres - Alpe d'Huez 220 km

1998 - Jens Heppner, Roscoff - Lorient 169 km

1997 - Laurent Brochard, Pau - Loudenvielle 182 km

1996 - Djam. Abdoujaparov, Besse -Tulle 186 km

1995 - Laurent Jalabert, Saint Etienne - Mende 222 km

1993 - Tony Rominger, Villard de Lans -  Serre Chevalier 203 km

1992 - Jean-Paul Van Poppel, Luxembourg - Strasbourg 217 km

1991 - Mauro Ribeiro, Alencon - Rennes 161 km

1990 - Eduardo Chozas, Villard de Lans - Saint Etienne 149 km

1989 - Vincent Barteau Montpellier - Marseille 179 km

1988 - Steven Rooks, Morzine - Alpe d'Huez, 227 km

1987 - Dag-Otto Lauritzen, Pau - Luz Ardiden 166 km

1986 - Rudy Dhaenens, Poitiers - Bordeaux 258 km

1985 - Eduardo Chozas, Saint Etienne - Aurillac 237 km

1983 - Henk Lubberding, Roquefort sur Soulzon - Aurillac, 210 km

1982 - Gerrie Knetemann, Valence d'Agen 57 km időfutam

1981 - Peter Winnen, Morzine-  Alpe d'Huez 230 km

1980 - Mariano Martinez, Le Lautaret/Serre Chevalier - Morzine 242 km

1978 - Joop Zoetemelk, Besse en Chandesse - Puy de Dome 52 km időfutam

1977b - Jean-Pierre Danguillaume  Altkrich - Besancon 159 km

1977a - Patrick Sercu, Freibourg en Breisgau 46 km időfutam

1976c - Gerben Karstens, Lacanau Ocean - Bordeaux 70 km

1976b - Freddy Maertens Langon - Lacanau Ocean 123 km

1976a - Freddy Maertens Auch - Langon 86 km

1975 - Bernard Thevenet, Barcelonnette - Serre Chevalier 107 km

1974 - Eddy Merckx, Colomiers- Seo de Urgel  225 km

1972 - Lucien Van Impe,Carpentres- Orcieres Merlette 192 km

1971b - Herman Van Springel, Gourette - Pau  57 km

1971a - Bernard Labourdette, Luchon - Gourette 145 km

1970 - Bernard Thevenet , Saint Gaudens - La Mongie 135 km

1969 - Raymond Delisle, Revel - Luchon199 km

1968 - Roger Pingeon, Font Romeu – Albi 251 km

1967 - Barry Hoban, Carpentras – Sete 201 km

1966b - Rudi Altig, Rambouillet-   Paris  51 km időfutam

1966a - Edward Sels, Orleans - Rambouillet 111 km

1965 - Felice Gimondi, Versailles - Paris  38 km időfutam

1964b - Jacques Anquetil, Versailles - Paris 27 km időfutam

1964a - Benoni Beheyt, Orleans- Versailles119 km

1963 - Rik Van Looy, Troyes - Paris 185 km

1962 - Dino Bruni, Lyon - Nevers 232 km

1961 - Jacques Anquetil, Bergerac - Perigueux, 74 km időfutam

1960 - Fern Manzaneque, Aix les Bains- Thonon les Bains 215 km

1959 - Ercole Baldini, Le Lautaret- Saint Vincent (243 km

1958 - Gastone Nencini, Carpentras - Gap 178 Km

1957 - Jean Bourles, Barcelona  - Aix les Thermes 220 km

1955 - Charly Gaul, Thonon les Bains – Briancon 253 km

1954 - Jacques Vivier, Brest to Vannes 211 km

1953 - Jean Robic , Cauterets - Luchon 115 km

1952 - Fausto Coppi, Bagneres de Bigorre - Pau 149 km

1951 - Bernardo Ruiz, Clermont Ferrand - Brive 216 km

1950 - Adolfo Leoni, Metz - Liege 241 km

1949 - Emile Idee, Toulouse - Nimes  289 km

1947 - Giuseppe Tacca, Pau- Bordeaux 195 km

1939 - Amedee Fournier, Lorient - Nantes  207 km

1938 - Felicien Vervaecke, Pau - Luchon 194 km

1937 - Alphonse Antoine, Marseille - Nimes 112 km

1936 - Theo Middelkamp, Aix les Bains - Grenoble 230 km

1935 - Jean Aerts, Digne - Nice 156 km

1933 - Jean Aerts, Perpignan - Ax les Thermes 158 km

1932 - Frans Bonduel, Luchon to Perpignan 323 km

1931 - Charles Pelissier, Marseille - Cannes 181 km

1930 - Charles Pelissier, Perpignan - Montpellier 164 km

1928 - Antoine Magne, Malo les Bains - Dieppe 234 km

1927 - Nicolas Frantz,Strasbourg - Metz  165 km

1926 - Bartolomeo Aymo, Nice - Briancon 275 km

1924 - Nicolas Frantz , Gex - Strasbourg  360 km

1923 - Henri Pelissier , Briancon - Geneva 260 km

1921 - Leon Scieur , Nice - Grenoble  333 km

1914 - Jean Rossius, Marseille - Nice 338 km

1912 - Vincenzo Borgarello, Marseille - Perpignan 335 km

1911 - Charles Crupelandt,  Nice - Marseille 334 km

1907 - Marcel Cadolle, Belfort - Lyon 309 km

1906 - Georges Passerieu,  Nice - Marseille 308 km

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes