Újoncok, akikre érdemes lesz odafigyelni I.

Ígéretes nevek magától értetendően 2015-ben is lesznek a pelotonban. Jöjjenek az ifjoncok.

Iuri Filosi – Nippo-Vini Fantini

A mindössze 23 esztendős Iuri Filosi a Colpack dilettanti sorától szerződött a Pro-Kontinentális mezőnybe most fellépő Nippo-Vini Fantini sorához. Habár az elmúlt szezonban mindössze két győzelmet szerzett, számos előkelő helyezésével bizonyította a benne rejlő tehetségét. Második lett az Európa-bajnokság mezőnyversenyén és hatodik a Világbajnokság U23-as viadalán. Jó döntést hozott, hisz ez az a csapat, amely azonnal bizonyítási lehetőséget ad a fiataloknak. Filosinak nincs más dolga, minthogy éljen ezzel a lehetőséggel.

Dylan Teuns – BMC

A 22 éves belga csodagyerektől már régóta várják, hogy végre a felnőttek között is bizonyítson, amit az elmúlt év végén a BMC gyakornokaként meg is tett. Tízedik lett összetettben a Brit Körversenyen, hatodik a GP Wallonie és második a Piccolo Giro di Lombardiai egynaposain. Sokan Philippe Gilbert méltó utódját látják benne, de jelen pillanatban a klasszikus egynaposok mellett a szakaszversenyeken sincs elveszve, így először azt kell majd eldönteni, hogy melyik irányba is induljon tovább.

Jakub Mareczko – Southeast

Úton útfélén ódákat zengnek a Southeast csapatának újoncáról a vélhetően lengyel származású Jakub Mareczkoról, aki a Pro-Kontinentális olasz sor egyik legnagyobb ígérete. Elég, ha csak elmondjuk azt, hogy Alessando Petacchit is az Ő mentorállására szerződették le. Tavaly 13 győzelemmel zárt, ám profiként már egy másvilág várja az olasz válogatottban is számításba vett tehetséget. Még mindig csak húsz éves, így ideje még a tenger, de azért már 2015-ben is összejöhet számára valami.

Louis Vervaeke – Lotto-Soudal

A 21 esztendős belga tehetség a Lotto szamárlétráját végigjárva 2015-ben immáron a World Tour sorban feszíthet. Remekül bírja a hegyeket és az egyenkénti kronókon sem egy futottak még kategória. 2014-ben megnyerte a Ronde de l’Isard valamint a Tour des Pays de Savoie szakaszversenyét is, de remekelt az utánpótlás Touron a Tour de l’Avenir alatt. A Lotto már a tavalyi év végén szerződést adott neki, így a Pekingi Körverseny során átesett a World Tour tűzkeresztségén.

Mike Teunissen – LottoNL-Jumbo

2013-ban még a Cyclo-Cross szakágban villogott, ám 2014-ben egy éles váltással az országútra helyezte át a hangsúlyt. Igazi klasszikus specialista válhat belőle, hisz megnyerte az utánpótlás Párizs-Roubaix valamint a Párizs-Tours egynaposát is. Hazája nemzeti bajnokságán mind az időfutamban, mind pedig a mezőnyversenyben a második helyen zárt korosztályában. A LottoNL-Jumbo megadta számára a lehetőséget, hogy ténylegesen betörjön az élvonalba.    

Kép forrása: Photo Pin - a szabadon felhasználható és szerkeszthető képek gyűjteménye

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes