Vegni szeretné felgyorsítani az Astana ügyét

A minap a Giro d’Italia versenyigazgatója Mauro Vegni találkozott Brian Cooksonnal az UCI elnökével. A téma többek között az Astana licencének ügye volt.

A két elöljáró abban teljes mértékben egyetértett, hogy az Astana helyzetét az Olasz Körverseny rajtjáig tisztázni kell.

A Giro d’Italia első számú embere nem akar ugyanabba a hibába esni, mint amibe 2011-ben került a viadal, amikor Alberto Contador győzött, ám végül megfosztották a címétől.

Vegni ennek okán a  napokban találkozott a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség regnáló elnökével Brian Cookson-al, akinek kifejtette aggodalmát az Astana helyzete kapcsán.

„Kértem, hogy ne hagyja azt, hogy a Giro d’Italia kezdetén még mindig a levegőben lógjon az Astana ügye. Nem szeretnénk ugyanis ugyanabba a cipőbe lépni, mint 2011-ben Alberto Contador esetében. Cookson úr teljesen egyetértett velem, így biztos vagyok benne, hogy a verseny kezdetéig megoldódnak a problémák,” – mondta Vegni a megbeszélést követően.

„Őszintén csak remélni tudom, hogy mind az UCI, mind pedig a Nemzetközi Sportdöntőbíróság még a Giro d’Italia rajtja előtt meghozza a döntéseit,” – ismételte meg gondolatait az Olasz Körverseny feje.

Mint ismeretes sorozatos doppingesetek következtében 2014. decemberben a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség hosszas huzavona után megadta az Astana csapatának a World Tour Licencet, amelynek aztán néhány héttel ezelőtt - a Lausanne-i jelentés kapcsán – kezdeményezték a megvonását.

Amennyiben a Licence Bizottság is kimondja az engedély visszavonását, onnantól kezdve a kazah istálló nem versenyezhet.

Ellenben március 20-áig van lehetősége a megfelelő védekezés okán benyújtania a papírokat a csapatnak, amelynek gyanánt még egy olyan koreográfiai is napvilágot láthat, hogy a Pro-Kontinentális vonalba minősítsék vissza a gárdát. Ennek a bekövetkezése még több bonyodalom elé állítja a versenyszervezőket, hisz így csak szabadkártyával lesz lehetőségük ott lenne a nagy három hetes viadalokon.

Jelenleg ugyebár Vincenzo Nibali a Tour de France címvédője a Francia Körverseny szervezői pedig mindenáron szeretnék összehozni a nagy négye összecsapását.

„Amennyiben az Astana csapata elveszíti a licencét, annak az okát nekünk versenyszervezőknek meg kell érteni. Ha a döntés pozitív lesz, akkor egyértelmű, hogy ott a helyük az Olasz Körversenyen, amennyiben viszont negatív döntés születik, az máris egy más megközelítést ad a dolgoknak,” – zárta gondolatait Vegni.

Kép forrása: Photo Pin - a szabadon felhasználható és szerkeszthető képek gyűjteménye

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes