Vicente Belda és a Kelme csapata II. rész

A Kelme csapat mérlege egészen lenyűgöző. 27 éven keresztül léteztek, 1980 és 2006 között összesen 383 profi győzelmet arattak…

Roberto Heras Hernandez az 1990-es évek egyik legmeghatározóbb hegyimenője volt, a Kelme aranybányájának talán legfényesebb gyémántja, aki pofátlanul fiatalon tört be az élvonalba, és akiről Vicente Belda már az első éveiben is rendszeresen elmondta, hogy milyen fényes jövőt jósol neki. Heras alig 23 évesen debütált a Vueltán, rögtön egy összetett ötödik helyezéssel, és első évében megnyerte az Alto de Morrederot a legendás Chava Jimenez előtt. 1998-ban Segoviában tudott ismét szakaszt nyerni, összetettben, pedig a hatodik helyet csípte el. 1999-ben a Giron ő bizonyult a legerősebbnek az Apricán, összetettben ötödik lett, utána a Vueltán pedig ugyan nem nyert szakaszt, viszont karrierje során először sikerült a pódiumra felállnia, mégpedig Jan Ullrich és Igor Gonzalez de Galdeano mögött harmadikként. A 2000-es év volt pályafutása talán legjobb éve, a Touron nagyszerűen debütált egy összetett ötödik hellyel, a Spanyol Körversenyek pedig viszonylag fiatal kora ellenére (26 volt ekkor) is sokat látott, GT-ken már tapasztalt versenyzőként vághatott neki. Heras aztán a Vueltán egyszerűen hengerelt, a Morellán és az Alto de Abantoson is győzni tudott, összetettben pedig meggyőző teljesítménnyel lett első Angel Casero előtt. A legszebb alakítását talán az Anglirun nyújtotta, ahol ugyan nem tudta befogni a szökésből elöl maradó Simonit, így a szakasz nem az övé lett, de legnagyobb vetélytársára így is több, mint 3 percet rá tudott verni, amivel lényegében megnyerte a versenyt. Ráadásként a ponttrikót is hazavihette az amarilla mellé. A szezon végén a US Postal istállóhoz szerződött Lance Armstrong mellé.

A Kelme sikereihez hosszú évek óta rengeteget tettek hozzá a csapat kolumbiai származású versenyzői. Santiago Botero Echeverry minden téren méltó utódja volt a korábbi nagy elődöknek. Mindösszesen csak 3 GT-vel a háta mögött 2000-ben debütált a Touron, ahol valósággal berobbant az élvonalba. Szinte az összes hegyi szakaszon szökésben volt, és szorgalmasan gyűjtögette a hegyi pontokat, ráadásul Brianconban szakaszt is tudott nyerni. Agresszív versenyzésének köszönhetően toronymagasan nyerte meg a pöttyös trikót, a hétszeres győztes Richard Virenque-nek esélye sem volt ellene. Ez volt a csapat történetének első és egyetlen polka trikója a Tourok történetében. 2001-ben ugyan segítőként is nyolcadik tudott lenni összetettben a Touron, de ebben az évben a Vueltán villogott inkább. Torrelavegában és Madridban is megnyerte az egyenkénti időfutamot, utána Lisszabonban a világbajnokságon pedig bronzérmet szerzett Jan Ullrich és David Millar mögött ugyanebben a számban. 2002 volt pályafutásának legjobb éve. A Touron élete legjobb összetett eredményét produkálva a negyedik helyet szerezte meg, ráadásul két szakaszt is megnyert, Lorient-ban és a Les-des-Alpes-on is ő volt a legerősebb. Pályafutása csúcspontjaként pedig, év végén Zolderban világbajnok lett az időfutamban Michael Rich és Igor Gonzalez de Galdeano előtt. Botero 2003-ban a Telekomba szerződött, de a későbbiekben már nem tudta megismételni a Kelmében teljesített nagyszerű éveit.

Oscar Sevilla Ribéra 2001-ben nehéz örökséget vett át. Korábban két Giron is ígéretesen teljesített, 2000-ben pedig az összetett győztes Roberto Heras egyik legfontosabb hegyi segítője volt Fernando Escartin mellett, alig 24 esztendősen. 2001-ben Az El Niño becenévre hallgató fiatal srác vette át a távozó bejári versenyző szerepét a csapatban, és nem is vallott szégyent. Élete első Tourján a hegyek között nagyszerűen teljesítve végül a hetedik helyen végzett összetettben, emellett hazavihette a legjobb fiatal versenyzőnek járó fehér trikót is. Élete legjobb versenyét azonban nem itt, hanem ugyanebben az évben a Vueltán teljesítette. A Kelme dominált az egész versenyen, összesen 14 napon keresztül védték az összetett első helyet, ebből Botero 2, Sevilla pedig 12 napot töltött el az amarilla trikóban. Egészen az utolsó időfutamig nyílt volt a verseny, Madridban azonban a rutionos Angel Casero jobbnak bizonyult Sevillánál, és úgy nyerte meg a Vueltát, hogy egyetlen napon sem viselhette a trikót. 2002-ben jóval gyengébben szerepelt Sevilla a Touron, mint az előző szezonban, nem is fejezte be a versenyt, a Vueltára viszont igen erősen felszívta magát. Ezúttal 9 napon keresztül viselhette az amarillát, és sokáig versenyben volt a győzelemért is, de a harmadik hétre kifáradó Sevilla végül "csak" negyedik lett összetettben. De az összetett győzelem így is a Kelme csapaté lett, Aitor Gonzalez révén. 2003 volt Sevilla utolsó Kelmés éve, de akkor már nem ő, sokkal inkább Alejandro Valverde szállította a sikereket. Sevilla 2004-ben szerződött át a Phonak csapatához, korábbi teljesítményét azonban neki sem sikerült megismételnie.

A korábban már megemlített Aitor Gonzalez Jimenez legalább annyira ellentmondásos személyiség volt, mint amilyen nagyszerű versenyző, a baszk zseninek rövid, de annál sikeresebb pályafutás jutott. 2001-ben debütált a Touron, Pontarlier-ben kevés híján szakaszt tudott nyerni, de végül Erik Dekker megelőzte a sprintben, aztán a Pireneusokban egy bukás miatt fel kellett adnia a versenyt. Élete második három hetes körversenyén, 2002-ben a Giron azonban már mellé állt a szerencse, két nagyszerű szakaszgyőzelmet is aratott Orvietoban és a Monticello Brianza szakaszokon, összetettben pedig végül az előkelő hatodik helyen zárt. 2002-ben a Vueltán élete legjobb versenyét teljesítette, 3 szakaszgyőzelme mellett (Ubrique, Cordoba és Madrid is behódolt neki) megnyerte az összetett versenyt is, ugyanúgy, mint 2001-ben Angel Casero, az utolsó időfutamon átvéve az amarilla trikót Roberto Herastól. Tény ugyanakkor, hogy ez a győzelem meglehetősen ellentmondásos körülmények között született. Az Anglirú szakaszon Gonzalez megszegte a csapatutasítást, és megtámadta Sevillát, annak ellenére, hogy a csapattársa viselte az amarilla trikót. Végül a Kelme két szék között a padlóra esett, és Heras vette át összetettben a vezetést. A korábban mindig egységes csapat pedig ezután sajnálatosan két részre szakadt. Egyes híresztelések szerint Botero az elfogadhatónál kissé vehemensebben kérte számon a baszkot, az állítólagos verekedést azonban utólag mindkét fél cáfolta. Tény, az eset után kétfelé dolgozott a csapat, a kemény mag inkább Sevilla mellé állt, Gonzalez pedig egyedül maradt az utolsó hétre. A mentális erejét mutatja, hogy ilyen körülmények között is meg tudta nyerni élete legfontosabb versenyét. Győzelme ellenére azonban nem lehetett maradása a csapatban, a szezon végén a Fassa Bortolo csapatához szerződött, majd 3 évvel később, bántóan fiatalon a visszavonulás mellett döntött.

2003-ban a centenáriumi Tour sokkal kevésbé sikerült jól a csapatnak, mint bármikor máskor a korábbi években. Javier Pascual Llorente révén csupán a 27. helyet sikerült begyűjteni összetettben, szakaszgyőzelemnek pedig a közelébe sem kerültek a srácok. A korábbi nagy egyéniségek mind más csapatokban versenyeztek már ekkoriban, és ezúttal nem sikerült helyettük megfelelő fiatalt találni a Tourra. A Vueltán azonban feltűnt egy újabb nagy reménység Alejandro Valverde személyében, aki hamar bizonyította a kétkedőknek, hogy a Kelme helye továbbra is ott van a legjobbak között. Andorrában és a Sierra la Panderán is szakaszt tudott nyerni, összetettben pedig végül a harmadik helyen végzett Heras és Izidro Nozal mögött, és folytatva a korábban megkezdett hagyományokat, ő is elvitt egy megkülönböztetett trikót, ezúttal a kombinációs pontversenyt hódította el a Kelme csapat. 2004-ben hasonlóan jól szerepelt Valverde a Vueltán, Soriában szakaszt nyert, összetettben pedig a negyedik helyen végzett. Valverde 2005-ben állt tovább a Caisse d'Espargne csapatához a Tour indulás reményében, ahol később igazi klasszis vált belőle.

A Kelme sikerei csúcsán volt ekkoriban, 2004-ben azonban a Manzano-ügy alapjaiban rengette meg a csapatot. Jesus-Maria Manzano korábban éveken keresztül a Kelme versenyzője volt, és több nagy körversenyen indult, többek között 2003-ban a Touron is. A Col de Portes hegyen azonban egy szökési kísérlet közben rosszul lett és összeesett, emiatt idő előtt fel kellett adnia a versenyt. Később az orvosok gyors lefolyású szívrohamot diagnosztizáltak nála. Ugyanabban a szezonban aztán rajthoz állt a Vueltán is, ahol egészen a 19. szakaszig versenyben volt. A szakaszt követő éjszakát azonban egy ismeretlen hölgy társaságában töltötte, ami ütközött a csapat szabályzatával, és Belda nem engedte rajthoz állni a következő napon. A szezon végén Manzano nem kapott új szerződést.

Manzano aztán 2004 márciusában állt a sajtó elé a nagy port kavaró történetével, miszerint az előző Tour előtt 3000 eurót fizetett különböző illegális gyógyszeres kezelésekért, és elmondása alapján a csapattársai is hasonlóan cselekedtek. Az ominózus szakasz előtt, amikor ájultan esett össze, ráadásul egy olyan mixet kapott a csapat orvosától, aki ekkor bizonyos Eufemio Fuentes doktor volt, amit saját bevallása szerint nem ismert korábbról. Beszélt emellett egy állítólagos spanyol orvosról és az ő magánklinikájáról is, ahová a Kelme csapat tagjai mellett számos spanyol nagymenő járt különböző kezelésekre, igaz, Fuentest nem nevezte a nevén. Persze ekkor még Jean-Marie Leblanc-t leszámítva senki sem hitt neki, mindez két évvel az Operacion Puerto ügy előtt történt.

A versenye jó hírnevére mindig nagyon érzékeny Jean-Marie Leblanc az ügy sajtóhullámai után azt tette, amire számítani lehetett tőle, visszavonta a Kelme csapat Tour meghívóját. 2004. után az éppen újjáépülőben lévő csapatnak így csak a Vuelta maradt utolsó lehetőségként, ahol megmutathatták magukat a későbbi években. Ráadásul a folyamatos anyagi gondokkal küzdő főszponzor évről-évre csökkentette a támogatást, emiatt 2004-től Belda kénytelen volt bevonni a Valencia Tartományi Önkormányzatot is a csapat támogatói közé. Az utolsó években, szakítva 24 év hagyományával és részben elhagyva a korábban legendássá vált nevet, Comunitat-Valenciana Kelme néven versenyzett tovább a gárda. Valverde mellett olyan szép reményű versenyzők alkották a változásokat megélő csapatot, mint Carlos Garcia Quesada, Eladio Jimenez, Ezequiel Mosquera vagy Ruben Plaza Molina. Ha a Tourokon nem is volt lehetőségük bizonyítani, a Vueltákon az utolsó éveikben is igazán kitettek magukért a fiúk, és tartották a korábban megszokott magas szintet. 2004-ben 4 szakaszgyőzelem mellé a csapatversenyt is besöpörték, Valverde negyedik, Carlos Garcia Quesada pedig az ötödik helyen végzett összetettben. 2005-ben, a csapat történetének utolsó Vueltáján pedig nagyszerűen búcsúzott el a gárda attól a versenytől, amihez annyi sok szép emlék kötötte őket. 3 szakaszgyőzelem mellett megismételték az előző évi összetett eredményüket, Garcia Quesada a negyedik, Ruben Plaza pedig a hatodik helyen végzett összetettben.

2006 májusában az azóta is rengeteget emlegetett Operacion Puerto ügy vetett véget a 27 éves múltra visszatekintő, nagyszerű csapatnak, és írta ki Beldát és a Kelmét egyaránt keserű körülmények között a sportágból. A Kelme mellett teljes egészében bedőlt az egykori nagy ellenfél Liberty Seguros (korábbi ONCE csapat) is, és számos más gárdában tekerő spanyol versenyző pályafutása is kettétört. Lehet, hogy néhány évvel korábban sokan csak mosolyogtak Jesus Manzano szavain, azok 2006-ban azonban keserű valósággá váltak. A szponzor év végéig még kitartott, 2006 decemberében azonban végleg megszűnt a csapat. Belda Fuertaventura-Canarias néven a gárda maradékát még megpróbálta egyben tartani, egy év után azonban annak a vállalkozásnak is vége lett. Az idősödő mestert éppen úgy elüldözték a kerékpársportból, mint egykori nagy riválisát, Manolo Saizot. Belda utoljára a Boyacá nevű kolumbiai kiscsapat vezetőjeként tűnt fel 2009-ben, ahol egyébként a fia is versenyzett akkor, jóval alacsonyabb szinten, mint ahol amúgy a helye lenne. Az Operacion Puerto hivatalosan a mai napig is tart, dacára annak, hogy az ügyben lefolytatott eljárás milyenségéről számos kritikát fogalmaztak már meg az évek során. Az ügy hosszabb távú hatásai alapjaiban rengették meg a spanyol kerékpársportot, amely napjainkban súlyos anyagi gondokkal küzd. A felszínen ugyan azt látjuk, hogy a spanyolok sorban nyerik a Tourokat, a keserű valóság azonban az, hogy évről-évre egyre kevesebb spanyol csapat, és egyre kevesebb spanyol versenyző nevét találjuk meg a profi mezőnyben. Az egykor prosperáló, tehetségek egész sorát kinevelő sportág jelenleg a túlélésért küzd az Ibériai-félszigeten. És ami a legszomorúbb, hogy éppen az olyan utánpótlásképzésre berendezkedett, kisebb regionális iskolák érzik meg leginkább a recessziót, mint amilyen a Kelme csapat is volt valamikor. A Kelme csapat és Vicente Belda nagyot alkottak az évek folyamán, emlékezzünk csak a szépre, ha eszünkbe jutnak.

Győri Tamás írása és engedélye nyomán..

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes