Voigt a Kolorádói Kör után vonul vissza

Jens Voigt a Trek Factory Racing elnyűhetetlen ásza bejelentette, hogy az augusztus 18. és 24. között megrendezésre kerülő USA Pro Cycling Challange lesz pályafutása utolsó versenye.

Jens jelenleg is Amerikában tartózkodik, hisz a ma rajtoló Utahi Körverseny egyik legnagyobb sztárja, s mivel imád a tengerentúlon versenyezni, így a Cyclingnews megkeresésére válaszolván megerősítette, hogy a USA Pro Cycling Challange lesz pályafutása utolsó hivatalos versenye.

„Úgy vélem, hogy az Államokban van a legnagyobb szurkolói bázisom, ezért úgy gondoltam, hogy stílusos lesz, ha itt fejezem be a pályafutásom. Természetesen, ha csapat gondba kerül és szükség lesz még az évadban rám, akkor azonnal tudok ugrani, de az elsődleges terv az, hogy ez lesz az utolsó versenyem,” – mondta a 42 esztendős elnyűhetetlen kerékpáros.

Az Észak-amerikai rajongók azonban nem csak az utak mentén szurkolhatnak Voigtnak lehetőségük van ugyanis részt venni a kerekes legkedveltebb hobbijában a geocachingben is.

„Mivel én hatalmas fanatikusa vagyok a geocachingnek, így néhány speciális tárgyat elrejtek majd itt-ott. Ezeken az áll majd, hogy USA Pro Cycling Challange. Viszlát és köszönöm! Talán lesz ott egy Trek mez, egy Tour de France rajtszám vagy éppen egy Trek galléros ing. A szakaszok előtt fogom nyilvánosságra hozni a helyüket és remélem, hogy a rajongók megtalálják azokat, így eltehetik őket majd emlékbe,” – folytatta Jens.

A német kerekes ezzel a gesztussal szeretné megköszönni a rajongóknak, azt a közel húsz éves biztatást, amit tőlük kapott. A 29 profi győzelem és a 17 Tour de France szereplés azt hiszem önmagáért beszél. Voigt azt is elmesélte, hogy a 2009-es Touron történő bukását követően több mint 2500 e-mailt kapott a rajongóitól, amelynek egy jó részét még most sem volt ideje elolvasni.

„A rajongóim nagy része az egész karrierem alatt mellettem állt. Szóval épp azért úgy érzem, hogy tartozom nekik. Nagyon boldog vagyok, hogy végig ott álltak mellettem,” – tette hozzá.

Természetesen a szokásos „Shut up legs” felkiáltások sem maradhatnak majd el, mivel Jens az utolsó versenyein mindent ki akar adni magából.

„Nem látom már annak értelmét, hogy tartalékoljam az energiáim. Megnézem, hogy mi a csapat taktikája illetőleg, hogy mi a terv az adott napra. Amennyiben szabadkezet kapok, mindenféleképpen menni fogok. Megpróbálok legalább még egy szakaszt nyerni,” – zárta mondandóját Voigt.

Kép forrása: Photo Pin - a szabadon felhasználható és szerkeszthető képek gyűjteménye

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes