A Bob Stapleton által újjáformált csapat kezdetben névadószponzor nélkül High Road néven vágott neki a 2008-as évnek az ausztráliai Tour Down Under viadalon. A keret fiatal volt, tele jobbnál jobb sprinterekkel, egynapos menőkkel és egyelőre ismeretlen több napos versenyzőkkel. Az első év 77 győzelméből négyet már az évadnyitó versenyen behúztak. Andre Greipel négy szakaszt nyert, mindemellett az összetett elsőséget is megszerezte Ausztráliában. A német dominanciája hosszú távon előrevetítette az egyesület eredményességét, s a saját renoméját is megerősítette.
Természetesen tavasszal jött a folytatás. Az azóta már megszűnt Tour de Georgia az Astana és a Garmin csatáját vetítette elő. A kazahok akkori menője Levi Leipheimer volt az elsőszámú esélyes. A High Road fiatal fehérorosz bringása Kanstansin Sivtsov azonban a legendás Brasstown Bald emelkedőjén mindenkit meglepve megszerezte a győzelmet. „Nem ismerték, így nem vették eléggé komolyan. Ő viszont rendesen kibabrált velük.” – mondta Stapleton a verseny után. Ugyanezen a héten szinte egy hasonló sztori játszódott le a Fleche Wallonon. Kim Kirchen meglépett és mivel nem tartották a nagyobb nevek esélyesnek, így sikerült a versenyt megnyernie. Ezek a sikerek feltették a csapatot a kerékpározás térképére, megmutatták, hogy ez egy remek társaság. Az első hat hónapban 30 győzelmet szereztek, így a Tour előtt az amerikai sportszergyártó a Columbia csatlakozott az egyesülethez, mint névadó szponzor.
Szaladjunk egy picit előre. A következő év elején a fiatal brit sprinter Mark Cavendish szakaszt nyert a Katari Körön és a Kaliforniai Körversenyen is. 2009. március 21-én nem sokan tettek volna a mindössze 23 éves Cavre. Azonban a Milanó – SanRemó utolsó emelkedőjéről leérve a Cervelo gyorslábújával Heinrich Hausslerrel minden idők egyik legemlékezetesebb sprintjét mutatták be. Mindössze néhány centivel, de talán csak néhány milliméterrel, de nyert a Man-szigeteki, aki annak rendje és módja szerint el is sírta magát a dobogó legfelső fokán.
A 2009-es Giron a CSC és a Garmin hegemóniáját megtörve, Michael Rogers, Thomas Löfkvist és Marco Pinotti vezérletével magabiztosan nyerték meg a 20,5 kilométeres csapatidőfutamot. Nem mellékesen feladva ezzel az összetettben vezetőnek járó rózsaszín trikót Mark Cavendishre. Cav három szakaszon át őrizte a trikót, de nyert etapot ezen a három hetesen a norvég Edvald Boasson Hagen és Kanstantin Sivtsov is. Az Olasz Körverseny hozta meg a csapat számára az abszolút áttörést. Rájöttek, hogy most már a következő szintre léphetnek. Most már esélyesként állhatnak oda minden egyes versenyhez, és ha jól gazdálkodnak, akkor ez még hosszú éveken keresztül így is maradhat.
Következett a 2009-es Tour de France, ahol az új sprintertehetségük eséllyel szállhatott harcba a pontversenyben élen végzőnek járó zöld trikóért. Hat szakaszt nyert a brit és hét napon keresztül rajta volt a trikó, de a norvég Thor Hushovd nem adta a bőrét, s mivel sokkal jobban bírta a hegyeket így végül övé lett a pontverseny. Szintén sokáig emlékezetese pillanat marad a Champ-Élysees-i befutó, amikor is Mark Renshaw és Cavendish a Garmin vonatát lesöpörve utcahosszal nyerte az utolsó szakaszt, míg George Hincapie törött kulcscsonttal volt Renshaw előtt az utolsó ember a vonatban. Ez a Tour számukra egyszerűen fenomenális volt.
A 2010-es Kaliforniai Körverseny minden idők egyik legjobb amerikai egyhetesévé vált, köszönhetően épp a High Roadnak. Végre jött valaki, aki bele tudott szólni a RadioShack és a Garmin csatározásába. Végre jött valaki, aki odaállt David Zabriskie és Levi Leipheimer közzé. Michael Rogers óriási meglepetésre megnyerte a versenyt, míg Tony Martin az időfutamon nem talált legyőzőre. A Thousand Oaks városa körüli utolsó szakasz felejthetetlen izgalmakat hozott. Mindössze kilenc másodperc volt Rogers és Dave Z között a különbség. Zabriskie próbálkozott, de Rogers végül megőrizte előnyét. Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy az ausztrál karrierje egyik legjobb egyhetesét futotta.
A 2010-es Tour nagy kérdőjel volt. Az új sprinterkirály Mark Cavendish tavaszi fogműtétje következtében kissé formán kívül került. Ennek köszönhetően felerősödött a csapaton belüli rivalizálás közte és Andre Greipel között. Cav teljesítménye rendesen ingadozott. Szakaszt nyert a Katalán Körversenyen, de súlyos bukást okozott a Svájci Körön, teljesen leamortizálva vetélytársát Heinrich Hausslert. Így lassan kiemelt értékűvé vált az az évi Tour. Az első szakaszgyőzelme után hatalmas teher esett le a válláról. Újra sírva fakadt. Ezúttal még jobban potyogtak a könnyei, mint egy évvel ezelőtt a Milánó – SanRemó alkalmával. A most már az HTC által is szponzorált egyesület nagyon nagyot lendült előre.
2011. és újra a Milánó – SanRemó. Mintegy 90 kilométerrel a verseny vége előtt egy bukás kettészakította a mezőnyt, aminek hála a sprinterek nagy része hátul maradt. A High Roadból mindössze egyetlen ember tudott az első bolyban maradni Matthew Harley Goss. Goss remek formában volt az év első felében. Szakaszt nyert a Tour Down Underen, Ománban és a Párizs – Nizzán is. Cavendish nevét olvasva a rajtlistán senki sem tartotta őt esélyesnek, de a bukás hirtelen a csapat első számú emberévé léptette elő. Rajta kívül ott volt még az élmezőnyben Heinrich Haussler, Philippe Gilbert, Fabian Cancellara és Alessandro Petacchi is. A Poggio emelkedőjéről leérve a célvonalnál senki sem tudta a lépést tartani a mindössze 24 éves ausztrállal. Remek példa arra, hogy hogyan lesz egy első osztályú segítőből győztes.
A Világbajnokság idejére már biztossá vált, hogy a csapat megszűnik. Ami már csak azért is nagy érvágás, mert megmagyarázhatatlan, hogy ilyen eredményekkel, hogy nem lehetett szponzort találni. Arról nem is beszélve, hogy a VB elit számaiból, a lehetséges négyből, három aranyat éppen a High Road kerekesei gyűjtöttek be. Mark Cavendish nyerte a férfi elit kategória mezőnyversenyét, Tony Martin a férfi, míg Judith Arndt a női időfutamot. Ráadásul a férfi mezőnyversenyben Matthew Goss lett a második, míg a nőknél Ina Teutenberg a harmadik. A legtöbb csapat el sem tudja képzelni, hogy milyen is az, amikor ugyanazon egyesület két versenyzője besöpri a férfi elit kategóriát. Az HTC – Highroad ezt megtette. A csapat öt kiváló sportvezetője illetve a versenyzők szétszéledtek a profi mezőnyben. Nagyon sajnálatos, hogy ez a remek egyesület nem tudta folytatni. Magasra tették a mércét, kérdés vajon lesz-e olyan, aki ennek eredményességnek valaha a közelébe juthat?
Végezetül beszélnünk kell még egy dologról, mivel egyrészt nem szaladhatunk el mellette, másrészt, pedig illendő és lehet, hogy velük kellett volna kezdenünk. Ez nem más, mint a női szakág. Kristy Scrymgeour vezetésével a női csapat is ugyanolyan, sőt talán még meghatározóbb elegye (volt) a saját mezőnynek. Az HTC – Highroad valamennyi női versenyzője nyert vagy összetettet, vagy szakaszt a számukra kiírt versenyeken. Hogy csak a legjelentősebbeket említsük, Ina Teutenberg zsinórban négy szakaszt nyert a 2010-es Giro Donne versenyen. Nyert női Flandriai Kört Teutenberg és Judith Arndt is. Evelyn Stevens pedig az amerikai versenyeken brillírozott. Hihetetlenül sokat tettek be ők is a közösbe. A női csapat talpon tudott maradni és Specialized-Lululemon néven mind a mai napig róják az országutakat.
Kép forrása: Flickr via Photo Pin - a szabadon felhasználható és szerkeszthető képek gyűjteménye
