A kerékpáros idény érdemi része véget ért. A 2014-es WorldTour-sorozat hosszú hónapjai során sok emlékezetes pillanat született, amiket érdemes és jó érzés feleleveníteni. Nincs ez másképp az egynaposokkal sem.
Noha a szezon a Tour Down Underrel már januárban elkezdődött, egészen március végéig, egész pontosan huszonharmadikáig kellett várnunk az első "gyors lefolyású" viadalra.
Ez volt a Milano-Sanremo. Előzetesen a dombokat jól bíró kerekeseknek kedvezett az útvonal, ám az időjárás miatt a Pompeiana emelkedőt törölték a penzumból a szervezők. Így végül a sprinterek nagy napja jött el a szakadó esőben, hiába próbálkozott szökéssel Vincenzo Nibali (Astana), utolérték, és végül egy huszonhét fős csoport hajrázott az elsőségért. Luca Paolini (Katyusa) zseniális felvezetése után győzött Alexander Kristoff, megelőzve Fabian Cancellarát (Trek Factory) és Ben Swiftet (Sky). A norvég élete legnagyobb sikerét ünnepelhette.
Öt napra rá már a belga macskakövekre szegeződött minden tekintet, az E3 Harelbekével elrajtolt a rázatós különítmény. Rögtön érdekességek történtek: a legnagyobbak balszerencsével tarkítva kissé eltaktikázták magukat, így egy, a legjobbkör ellépő négyes ért haza. A hajrában Peter Sagant (Cannondale) nem lehetett legyőzni, mögötte érkezett Niki Terpstra (Omega Pharma-Quick Step) és Geraint Thomas (Sky).
Fordult a helyzet a Gent-Wevelgemen, az utóbbi évekkel ellentétben mezőnyhajrát láthatott a nagyérdemű. A 233 kilométeres menet utolsó kilométerén szökevénymegfogás és bukás is történt, majd hatalmas csatában John Degenkolb (Giant-Shimano) örülhetett, centikkel verte Arnaud Demare-t (FDJ.fr). Sagannak ezúttal egy harmadik hely jutott.
A java ezután következett, méghozzá a Flandriai Körverseny jóvoltából. Itt aztán tényleg volt minden: defekt-defekt hátán, bukás, támadás, visszaesés és miegymás, folyamatosan váltakozó repertoárral. Mindenképp említésre méltó a Stijn Devolder-féle zseniális zárkózás, továbbá a három "Van" remeklése: Stijn Vandenbergh (Omega Pharma-Quick Step), Greg van Avermaet (BMC) és Sep Vanmarcke (Belkin) is harcolt az elsőségért, azonban Fabian Cancellara újra megmutatta, olykor-olykor még mindig verhetetlen. Az Oude Kwaremonton robbantó svájci a végső sprintben foszlatta szerte a hazai álmokat.
Mindezeket követően "csupán" az Észak Pokla volt hátra a tavaszi kockakövekből, erős idézőjelbe téve a csupán szót. Csalódnunk ezúttal sem kellett, a Párizs-Roubaix hozta a megszokott, földöntúli színvonalat. Viszonylag korán, a fő pávék előtt több részre szakadt a sor, majd attakolt Tom Boonen (Omega Pharma-Quick Step) és Peter Sagan is, mígnem összezárt egy igen erős, tizenegy fős boly. Már-már mindenki a hajrára készült, amikor az utolsó előtti szektoron Niki Terpstra (Omega Pharma-Quick Step) hagyott ott mindenkit, és kialakított előnyét a célvonalig őrizve élete sikerét aratta a velodrome-ban. Második lett Degenkolb, harmadik Cancellara.
Jöttek az ardenneki klasszikusok, a három monumentum, a dombos specialisták kedvencei. Elsőként Hollandiára és az Amstel Gold Race-re figyelt a kerékpáros világ, április 20-án a 49. valkenburgi versenyt rendezték. A 251 kilométeres penzum korai és kései része egyaránt tartogatott drámát: előbbinél Joaquim Rodriguez (Katyusa) és Andy Schleck (Trek Factory) visszalépését említhetjük, míg utóbbinál természetesen a végjátékot, és az utolsó mintegy két és fél kilométert a Caubergen. Samuel Sanchez felvezetett, Philippe Gilbert pedig tökéletesítette a BMC tervét: a belga harmadjára nyerte a "sörös egynapost". A hoppon hagyottak táborából Jelle Vanendert (Lotto Belisol) és Simon Gerrans (Orica-GreenEDGE) mosolyoghatott a dobogón.
Három nappal később egyikük sem. A Fléche Wallone forgatókönyve a szokásos sémát hozta, az érdemi dolgok a Mur du Huy meredekjén dőltek el, ott, ahol általában el szoktak. Alejandro Valverde (Movistar) pont akkor gyújtotta be a rakétákat, amikor kell és konkrétan "lenyilazta" riválisait, így Daniel Martint (Garmin-Sharp) és Michal Kwiatkowskit (Omega Pharma-Quick Step) is. Ez volt első komoly lépése a WorldTour-ranglista újbóli meghodításához.
A 100. Liége-Bastogne-Liége-en láthattuk a legfordulatosabb, legkiválóbb küzdelmet. A 263 kilométeres, tavaszzáró jubileumi kiadásra visszakerült a programba többek között a Cote de la Roche-aux-Faucons is, lényegében ezen a kaptatón indultak meg az események - na meg a kerekesek. Domenico Pozzovivo (Ag2r) és Julian Arredondo (Trek Factory) megrostálta a csoportot, majd a liége-i Saint Nicolas meredeken előbbi Giampaolo Caruso (Katyusa) társaságában találta magát az élen, alapos előnnyel. Volt még azonban csavar a dologban: az ans-i falon Daniel Martin (Garmin-Sharp) előbb utolérte az egyedül fórozó Carusót, s úgy tűnt, nyerhet is, ám a célegyenesre fordító kanyarban elcsúszott, az olasz elfáradt, így végül a későn indító Simon Gerrans (Orica-GreenEDGE) ölébe hullott a győzelem, első ausztrálként. Második Valverde, harmadik Kwiatkowski.
Hosszú szünet következett, már ami a fő divízió egynaposait illeti, mígnem a Tour de France-t követően, augusztus másodikán a Clasica San Sebastían várta a jónevű pelotont. Baszkföld jeles képviselője idén is érdekes csatát hozott, emlékeinkben az utolsó emelkedő és az azt követő lejtmenet, befutó sorrend derenghet. Alejandro Valverde, Joaquim Rodriguez, Bauke Mollema, Mikel Nieve és Adam Yates ment az elsőségért, az Orica britje bukott, majd Valverde támadott. Teljesítményéhez lényegében semmi kétség sem férhet, magabiztosan ért haza, a második helyre azonban kisebb meglepetésre az egyébként halovány szezont futó Mollema gurult be, Rodriguezt megelőzve.
Három hétre rá, a Vuelta a Espana rajtja után egy nappal immár a 19. Vattenfall Cyclassic-et rendezték Hamburgban. A világ legjobb sprintereit is felvonultató esemény évről-évre mezőnyhajrát hoz, s most sem történt másképp, csakhogy a Waseberg megrázta a sort, és nagyon hajtania kellett a vonatoknak azért, hogy a leggyorsabbak összecsaphassanak. Összecsaptak, diadalmaskodott a sprinterelithez végleg felzárkózó Alexander Kristoff, megelőzve Giacomo Nizzolót (Trek Factory) és a remek felvezetést kapó Simon Gerranst. Mark Cavendish (Omega Pharma-Quick Step) ötödik, Marcel Kittel (Giant-Shimano) hatodik lett.
Talán a legkevésbé követett klasszikus a GP Ouest France Plouay. Pedig a nyár utolsó felvonásaként ezt is megrendezték, és mi az, hogy megrendezték! Teljesen az outsiderek akarata érvényesült, a nagy favoritok, Kristoff, Nizzolo és a többiek eltaktikázták magukat. Végül Sylvain Chavanel (IAM Cycling) néhány centivel hazaért, a magát komolyabban először megmutató Andrea Fedi (Neri Sottoli) és Arthur Vichot (FDJ.fr) előtt.
Kanadában folytatódott a sorozat, s lényegében a Québec, valamint a Montreal GP-t vehetjük egyként. Hogy miért? Mert az Észak-Amerikát egyedüliként képviselő versenypárost Simon Gerrans kisajátította magának, mindkettőn verhetetlen volt. A québeci befutón sík szakaszokon látott felvezetést követően durrantotta le a sikertől karnyújtásnyira lévő, ám a végére elfáradó Tom Dumoulint (Giant-Shimano) és a litván Ramunas Navardauskast (Garmin-Sharp), majd Montrealban ezt megismételve ünnepelhetett, csak ezúttal Rui Costa (Lampre-Merida) és Tony Gallopin (Lotto Belisol) léphetett fel a pódiumra mellé.
Végül, de nem utolsó sorban a legfrissebb emléket idézzük fel, azaz az Il Lombardiát, az ősz monumentumát, a hulló falevelek versenyét. A 254 kilométeres penzum Bergamóban zárult, majdnem tömeges sprinttel. A záró emelkedőn Tim Wellens (Lotto Belisol) robbantott, ám megfogták, akárcsak a szülinapos Rui Costát. Már-már mindenki a hajrára figyelt, amikor az utolsó előtti egyenesben Daniel Martin lószolt, és annak rendje-módja szerint megnyerte a versenyt. A képzeletbeli ezüstérmet Valverde, a bronzot Costa akaszthatta nyakába.
Folytatás következik...
A képek és videók forrása: közösségi média
