Zakarin: Bíztam benne, hogy az első ötben lehetek

Ilnur Zakarin hatalmas meglepetésre nyerte meg a Romandiai Körversenyt.

Egy tézis szerint az a versenyző nyeri a Tour de France-t, aki a Romandiai Körversenyt. Legalább is éveken át ez volt a példa, amely sorozatot a tavalyi esztendőben Christopher Froome törte meg. Vélhetően idén Ilnur Zakarin sem lesz Francia Körverseny győztes, hisz az orosz versenyző előzetesen csak a Giro d’Italiara készül.

Ilnur Zakarin 1989-ben született az oroszországi Naberezhnye Chelny településén. Kiváló testalkata – 187 centis magassága – remek kerékpárost faragott belőle.

2009-ben azonban hatalmas baklövést követett el, miután megbukott egy doppingteszten mégpedig anabolikus szteroiddal konkrétabban methandienone-al.

2011-ben tért vissza, s eredményei nyomán hamar szerződést kapott az Itera-Katusha kontinentális sorában. Remek idényt futva nyerte a GP Donetsk egynaposát illetőleg a GP Adygeya szakaszversenyét is.

Az elkövetkezendő két évet már a RusVelo Pro-Kontinentális csapatánál töltötte. 2013-ban orosz időfutambajnok, 2014-ben GP Sochi, GP Adygya és Azerbajdzsáni Körverseny győztes.

Nem is csoda, hogy 2015-re szerződést ajánlott neki a Katusha gárdája. A Romandiai Körversenyt megelőzően a San Luisi Kör összetettjének kilencedikje, majd a Baszk Körverseny tízedik helyezettje.

„Alapesetben mindig is viszonylag jól teljesítettem az egyenkénti időfutamok során, azonban az elmúlt két esztendőben sikerült előrébb lépnem, ráadásul most már az emelkedőket is egyre jobban bírom,” – kezdte mondandóját Zakarin.

„Közel 10 kilogrammot veszítettem a testsúlyomból is, ami egyértelműen az előnyömre vált. Persze ezzel az átalakulással most már esélytelenné váltam a hajrákban. Nagy öröm számomra, hogy megnyertem ezt a versenyt, ennek ellenére én még mindig csak egy egyszerű segítőnek tartom magam. Rengeteget kell még tanulnom a profi kerékpársport világáról,” – folytatta.

„Álmaimban sem gondoltam volna, hogy esélyem lehet megnyerni ezt a versenyt, habár bíztam benne, hogy az első öt körül végezhetek. Ez őrület, még most sem akarom elhinni azt ami történt, ráadásul az első két helyet szereztük meg Simon Spilak révén. Ez nem az én sikerem, ez a Katusha csapatának a közös munkája,” – zárta gondolatait Zakarin, akit vélhetően a Giro d’Italia során is láthatunk majd.    

Fotó: közösségi média

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes