Pedálkirály

(1258 cikk ebben a kategóriában)

Miguel Indurain az utolsó király

18 évvel ezelőtt történt, hogy Miguel Indurain kiszállt a Vueltáról, becsapta maga mögött az ajtót, és többé nem tért vissza a pelotonba. Ha azt mondjuk, hogy a spanyolok becsülték Induraint, azzal jelentősen alábecsüljük honfitársai valódi érzéseit.

Csapatmustra 2014 – Bemutatkozik az Astana

Már hetekkel ezelőtt nyilvánosságra került, hogy mely 18 csapat alkotja majd a 2014-es World Tour mezőnyt. Ennek kapcsán természetesen mi is belelendülünk, elsőként ismerjük meg az Astana alakulatát. 

A 2013-as év legjobb női kerékpárosai

Bár úton útfélen hallhatjuk, hogy a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség komoly erőfeszítéseket tesz a női kerékpározás felzárkóztatása érdekében, a hölgyek ennek ellenére még mindig gyerekcipőben járnak.

Tovább pörög az átigazolási piac

Augusztus 1-ét követően megnyílt az átigazolási piac, ami érdekes módon jó néhány nem várt fordulatot hozott. Íme…

Öt profi klub is a levesben végezte

Viszonylag érdekesen alakul a 2013-as kerékpáros uborkaszezon, amely lényegében sokak számára még csak meg sem kezdődött.

A kolumbiai kerékpársport felemelkedése

Az elmúlt években a kolumbiai kerékpársport látványosan fejlődik. A nagy versenyeken kerekeseik rendre ott vannak az esélyesek között. Ennek okán mi sem szaladhatunk el, csak úgy mellettük.

tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes