Bukta naplója: Újabb két hét a mezőnyben

Solymosi „Bukta” Márton a 2014-es évet is a francia EC Mayenne gárdájában tölti. Az alábbiakban Bukta legfrissebb beszámolóját olvashatjátok.

Újabb két hét telt el, szinte teljesen észrevétlenül! Talán annak köszönhető, hogy meglehetősen sűrű volt a program. Április 13-án megint Craon-ba vettük az irányt, ahol a Circuit Communes de Craon, 2. kategóriás verseny került megrendezésre.
Mivel nyolcan indultunk a csapatból, így az volt az utasítás, hogy akciózzunk minél többet már a kezdetektől. Ennek eleget is tettünk, a rajt után azonnal indultak a támadások. Végül 20-25 km megtétele után egy 12 fős csoport elszakadt a mezőnytől, benne a csapatból két emberünkkel. A legtöbb alakulatnak volt elöl versenyzője, így lecsillapodtak a kedélyek. Igen hamar kialakult a két csoport közötti közel 1 perces különbség, ami a verseny végéig meg is maradt, így a szökevénycsoport hazaért, Kevin Lippe a második lett, míg Kevin Kervran a hegyi pontversenyben megszerzett első helyéért állhatott a pódiumon.

A következő versenyre április 19-én, szombaton került sor. A Le Mans-tól alig pár km-re lévő Laigne en Balin nevű kis város fogadta a 107 fős, 2. kategóriás mezőnyt. Ide egyedül érkeztem a csapatból, ugyanis az észtek ezen a napon Hollandiában, az U23-as ZLM Tour UCI világkupán vettek részt a nemzeti gárdával, míg a francia versenyzők közül páran a vasárnapi montain bike területi bajnokságra utaztak. A verseny egy 6 km-es körpályán zajlott, jellegzetes francia kisvárosi utakon. A célvonalon összesen 19 alkalommal haladt át a peloton. Rengeteg támadás jellemezte a viadalt, folyton volt 1-1 kisebb szökevénycsoport, de nagyobb előnyre egyik próbálkozás sem tudott szert tenni. Aztán pár körrel a vége előtt erős tempóba kezdett a mezőny, amit a pofaszeles szakasz igencsak megrostált, úgy 30-35 fő maradt az élen. Végül 16. ként mentem át a célvonalon, remek verseny volt.

Egy nap pihenő után, húsvét hétfőn jött a következő felvonás. Lousfertben, egy, az előző versenyhez hasonló körpályás, 1. kategóriás verseny került megrendezésre. 116 versenyző, 120 km, 17 kör, 45,2 km/h-s átlag. Röviden így jellemezhető, a számok sok mindent elárulnak.

A versenyt Poitevin Benoît, a Sojasun ESPOIR ACNC versenyzője nyerte pár méterrel a mezőny előtt érkezve, a második helyről sprintbefutó döntött. Az utolsó körben nagy volt a tolongás a mezőny élén, én Jostent próbáltam minél előrébb vinni, ami egész jól sikerült, a 11. helyen futott be, ezzel elnyerte a legjobb 2. kategóriás versenyzőnek járó különdíjat, míg én 29. lettem.

12 éme Tour du Mortanais. Ez a verseny lesz a következő, az április 26-27-i hétvégén. Szombaton egy, míg vasárnap két fél szakasz lesz a penzum.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes