Ewan és Elvin örülhettek Ausztráliában

A papírformának megfelelően Caleb Ewan nyerte az U23-as fiúk mezőnyversenyét, míg az elit hölgyeknél Gracie Elvin megvédte címét.

Az U23-as fiúk 132,6 kilométeres versenyével folytatódott az ausztrál nemzeti bajnokság programja. Mitchell Cooper, Jason Lowdnes, Jeremy Cameron, Samuel Wood és Michael Crosbie alkotta az ötfős szökevénycsoportot, amelynek legnagyobb előnye mindössze 1 perc 30 másodpercre rúgott. A mezőny azonban viszonylag sokáig hagyta a nap elmenését elől csalinkázni. Az utolérésüket követően számos kisebb próbálkozás történt, azonban érdemben csak egy hatfős társaság tudott minimálisan ellépni. A győzelmet végül a hajrát követően a papírformának illetőleg a várakozásoknak megfelelően a csütörtöki kritériumbajnokságot is nyerő Caleb Ewan szerezte meg Robert Power illetőleg Bradley Linfield előtt. „Azért érkeztem, hogy megnyerjem a mezőnyversenyt. A célomat maradéktalanul teljesítettem, nagyon boldog vagyok. A két srác, akik mögöttem végeztek hatalmasat küzdöttek az utolsó emelkedőn, így egy picit tartottam is attól, hogy nem tudok majd győzni. Csak gratulálni tudok nekik,” – nyilatkozta Ewan.

1. Caleb Ewan

2. Robert Power

3. Brad Lindfield

Az Elit illetőleg U23-as hölgyek 102 kilométeres távján címvédés született, hisz az Orica-AIS kerekese Gracie Elvin sikeresen védte meg tavalyi elsőségét. A 25 esztendős kerekes a csütörtöki kritérium versenyen hatalmasat bukott ennek ellenére Kathy Watt óta az első olyan bringás lett, akinek összejött a címvédés. A kissé álmos viadal utolsó köre igencsak frenetikus versenyt hozott. Az utolsó kaptatón Elvin illetőleg a második helyen végző Lauren Kitchen (Hitec-Products) is leszakadt a vezető bolyról ennek ellenére még a célegyenes előtt sikerült visszazárkózniuk, majd a dobogó első két helyét is elorozniuk. A harmadik pozíciót Katrin Garfoot kaparintotta meg. „Az utolsó emelkedőt egyszerűen nem bírtam, ennek ellenére nagyon sajnálom, hogy Laurent kellett legyőznöm, mivel nagyon jól összedolgoztunk. Persze a csapattársaim is rengeteget vitték a tempót a verseny elején, így ez a cím ugyanúgy az övék is, mint az enyém. Sajnos az elmúlt év folyamán sokan támadtak azzal, hogy a tavalyi győzelmem csak a véletlen műve volt; örülök, hogy erre most rácáfolhattam,” – nyilatkozta Elvin.

Az U23-as lányoknál Emily Roper egy ezüst és egy aranyérem után egy újabb első hellyel bővítette a gyűjteményét.

1. Gracie Elvin

2. Lauren Kitchen

3. Katrin Garfoot

Fotó: közösségi média

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes