Napi eszpresszó: Chaves nyerte a királyszakaszt

Napi hírösszefoglalónk szereplői Esteban Chaves, Wout Poels, Richie Porte, Tom Boonen valamint Jan Bakelants.

Esteban Chaves nyerte az Abu Dhabi Körverseny királyszakaszát

Esteban Chaves nagyon korrekten, egy keresztvetéssel ünnepelte az Abu Dhabi Körverseny királyszakaszán aratott győzelmét, miután Wout Poels az utolsó kanyarban esett. Al Ain és Jebel Hafeet között 140 kilométer várta a mezőnyt 1025 méteren, hegyi befutóval. A rendkívül kiélezett csatát hozó napot végül Esteban Chaves (Orica-GreenEDGE) nyerte Fabio Aru (Astana) illetőleg a balszerencsés Wout Poels (Sky) előtt.   

„Nagyon nehéz volt az emelkedő, amelyet a nagy forróság még inkább nehezített. A csapat ismételten csak nagyszerű munkát végzett, legalább 30-35 kulacsot fogyasztottam el a szakasz során. Örülök a győzelmemnek, de nem emeltem fel a kezeim a célvonalnál, mivel az előttem haladó versenyző bukott, így nem lett volna korrekt. Azt kell, hogy mondjam, hogy nagyon sajnálom, ami Wouttal történt. Hogy megnyertem-e az összetettet? Nem tudom, egy rövid sík szakasszal zárul a viadal, de ahogyan ezúttal is láthattuk, itt bármi megtörténhet” – nyilatkozta az Orica-GreenEDGE kerekese Esteban Chaves.  

Wout Poels: minden tökéletesen alakult…

Wout Poels fantasztikus tempóban érte utol ellenlábasát az utolsó kilométeren, ám 50 méterrel a vége előtt egy kanyarban elcsúszott, így Chaves ölébe hullott a győzelem.

„Nagyon csalódott vagyok, de ilyen a kerékpárversenyzés. Teljes mértékben önhibámból estem el, túlságosan is gyorsan érkeztem az utolsó kanyarhoz, ahol elcsúsztam. Tudtam, hogy veszélyes a kanyar, hisz a reggeli csapatmegbeszélésen szóba is került. Összességében nagyon jó erőben éreztem magam, jó érzés leszakítani egy Vuelta győztest Aru személyében. Minden tökéletesen alakult, egészen az utolsó kanyarig” – kesergett a Sky holland kerékpárosa.

Richie Porte: nem hagytam volna el a Sky-t, csak egy Giro miatt

Az átigazolási piac egyik legnagyobb szerzeménye a BMC csapatának nevéhez fűződik az ausztrál Richie Porte személyében. A tazmán kerekes a minap az okokról és a jövő évi terveiről nyilatkozott.

„Nem hagytam volna el a Sky-t, csak egy Giro miatt. Szerettem azt a csapatot, szerettem ott versenyezni. Egyértelmű célom, hogy a Tour de France során is kiemelt szerepet kaphassak. Ráadásul az olimpia éve következik, szeretnék a riói játékokon is részt venni. Odahaza kezdem majd a 2016-os idényt a nemzeti bajnokságon illetőleg a Tour Down Under viadalán, amelynél jobb kezdést egy ausztrál kerékpáros nem is álmodhatna magának. Tejay Van Garderennel már leültünk beszélgetni, és megegyeztünk abban, hogy tudunk majd együtt működni, és segíteni egymást, így nem hiszem, hogy problémát okozna az egyszerre versenyeztetésünk” – mondta Porte.

Tom Boonen már a 2016-os idényre gondol

Viszonylag sokat javult a közérzete Tom Boonennek, miután az Abu Dhabi Körverseny második szakaszán történt bukása következtében arccsontját törte. Elmondása szerint remek formába került az év végére, amelyet szeretne átmenteni a 2016-os szezonra, ott is elsősorban a tavaszi klasszikusok idejére.

„Nem vagyok teljes mértékben elégedett az idei évemmel, hisz egy sérülés következtében kénytelen voltam kihagyni a tavaszi klasszikusokat. A klasszikusok nélkül pedig nem sokat számít ez a szezon. Ennek ellenére jó érzésekkel, viszonylag jó formában zárom az évet, amelyre mindig lehet építeni, még a bukásom ellenére is. Jövőre szeretnék ismét a középpontba kerülni tavasszal, annak ellenére is, hogy immáron 34 esztendős vagyok. A veszélyes szituációkba ennek ellenére még mindig szívesen belemegyek” – nyilatkozta Boonen az Abu Dhabi klinikán.

Jan Bakelants nyerte a Giro dell’Emilia egynaposát

Bologna és San Luca között 200 kilométer várta a kerekeseket a kiemelt kategóriás Giro dell’Emilia egynaposán. Az immáron 98. alkalommal megrendezendő viadal penzuma számos kemény emelkedőt tarkított, ráadásul körpályán zajlott, így végül mindössze 35 kerékpáros jutott el a célvonalig. A győzelmet végül a remek őszt produkáló belga Jan Bakelants (AG2R La Mondiale) szerezte meg Andrea Fedi (Southeast) illetőleg Angel Madrazo (Caja Rural) kettőse előtt.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes