Szerb Kör: Lengyel győzelem összetettben

A lengyel Jaroslaw Kowalczyk (BDC-Marcpol) nyerte a Szerb Körversenyt, a legjobb magyar Dér Zsolt (Utensilnord) lett.

Ruma és Belgrád között egy közel 82 kilométeres etappal zárult a Szerb Körverseny. A szakasz érdekessége az volt, hogy a befutó egy harmadik kategóriás emelkedőre vezetett.

Délelőtt 10 óra után 5 perccel 110 kerekes vágott neki a távnak. Két delikvens próbált meg rögtön elszökni azonban a mezőny a rövidtávra tekintettel nem engedte az elmenést.

Ennek megfelelően az első két sprinthajrát a német Willie Willwohl (LKT Team Brandenburg), míg a harmadikat az osztrák Clemens Fankhauser (Tirol) nyerte.

Kisebb próbálkozások persze végig voltak, ám az utolsó öt kilométerhez hatalmas tempóban együtt érkezett a karaván. Az emelkedő végén a befutót végül a bolgár Georgi Georgiev (Brisaspor) nyerte Luca Chrico (MG Kvis-Trevigiani) illetőleg Bram Nolten (Parkhotel Valkenburg) előtt. Az Utensilnord csapatából a legjobb helyen Gianfranco Visconti érkezett, aki a 21. lett a győztessel azonos idővel.

Eredmények

1. Georgi Georgiev (Brisaspor) 1:47:42

2. Luca Chrico (MG Kvis-Trevigiani)

3. Bram Nolten (Parkhotel Valkenburg)

4. Clemens Fankhauser (Tirol)

5. Maros Kovac (Dukla Trencin)

.

21. Gianfranco Visconti (Utensilnord) a.i

39. Alessandro Mazzi (Utensilnord) + 1:01

53. Rózsa Balázs (Utensilnord) + 1:56

58. Dér Zsolt (Utensilnord) + 3:13

95. Daniele Scampamorte (Utensilnord) + 6:59

Összetettben a lengyel Jaroslaw Kowalczyk (BDC-Marcpol) győzedelmeskedett Clemens Fankhauser (Tirol) illetőleg Sergey Nikolaev (Itera-Katusha) ellenében.

Összetett

1. Jaroslaw Kowalczyk (BDC-Marcpol) 10:07:39

2. Clemens Fankhauser (Tirol) + 3 mp

3. Sergey Nikolaev (Itera-Katusha) + 4 mp

4. Bram Nolten (Parkhotel Valkenburg) + 6 mp

5. Stefan Hristov (Brisaspor) + 9 mp

.

23. Gianfranco Visconti (Utensilnord) + 1:12

36. Alessandro Mazzi (Utensilnord) + 2:13

52. Dér Zsolt (Utensilnord) + 5:46

53. Rózsa Balázs (Utensilnord) + 5:54

103. Daniele Scampamorte (Utensilnord) + 38:07

A pontversenyt Ivan Stevic (Szerbia), a hegyi trikót Sergey Nikolaev (Itera-Katusha), a legjobb fiatalnak járó fehér trikót Bram Nolten (Parkhotel Valkenburg), míg a csapatversenyt a holland Parkhotel Valkenburg nyerte.

Az Utensilnord csapata a mai napon már a bosnyák GP Sarajevo egynaposán szerepel.  

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes