A 2014-es Vuelta Espana útvonala I. rész

Szombaton rajtol a 2014-es év harmadik nagy három hetes körversenye. Nézzük az első hét útvonalát.

1. szakasz Jerez De La Frontera – Jerez De La Frontera 12,6 km TTT

Az idei Vuelta Espana egy teljesen sík 12,6 kilométeres csapatidőfutammal kezdődik Jerez De La Frontera városában. Előzetesen talán egy Movistar, Omega Pharma-Quick Step csatára lehet kilátás.

2. szakasz Algeciras – San Fernando 174,4 km

Ezen a napon Gibraltár közelébe látogat a karaván, a penzum a harmadik kategóriás Alto del Cabrito (9.2km, 3.2%) emelkedőjével kezdődik. Ezt követően azonban teljesen sík az etap, amely egyértelműen a sprintereknek kedvezhet.

3. szakasz Cadíz – Arcos de la Frontera 197,8 km

Nem sokáig kell várni az első hegyesebb etapra, hisz a harmadik szakaszon már négy harmadik kategóriás emelkedő nehezíti majd a kerekesek dolgát. Az első Puerto de Galis még csak ijesztget, de aztán az Alto Alcornocales (9km, 2.9%), az Alto del Camino (13.3km, 3.7%) és a Puerto del Boyar (6.6km, 4.2%) már rendesen szétszórhatja a mezőnyt. Ráadásul a Boyar csúcsa mintegy 1100 méteren fekszik. Ezt követően még közel 50 kilométer vár a karavánra, így talán John Degenkolb (Giant-Shimano), Michael Matthews (Orica-GreenEDGE) vagy Peter Sagan (Cannondale) mehet rá a győzelemre.

4. szakasz Mairena del Alcor – Cordoba 164,7 km

A negyedik napon két, harmadik kategóriás kaptató rémisztgeti a mezőnyt, mindkettő viszonylag közel a célhoz. Az Alto de San Jeronimo (4.3km, 7.0%) nyitja a sort, majd az Alto del Catorce por Ciento (8km, 4.8%) próbálja meg szétszakítani a sort. A lejtmenetet követően bevágtat a peloton Cordobaba. Vélhetően az előző nap hajrázói lehetnek esélyesek ezúttal is.

5. szakasz Priego de Cordoba – Ronda 180 km

Ez a nap már kedvezhet a vérbeli sprintereknek, habár a Puerto del Sotillo (12.5km, 3.3%) személyében egy harmadik kategóriás emelkedő ezúttal is próbálja majd nehezíteni a dolgokat. A 2006-os Andalúz Körverseny programjában már szerepelt ez a befutó, akkor Alessandro Petacchi bizonyult a leggyorsabbnak.

6. szakasz Benalmadena – La Zubia 167,1 km

Az első hegyi befutó. Mintegy 60 kilométer megtétele után a mezőny megkezdi a hegymenetet majd egy második és egy harmadik kategóriás emelkedőt követően a La Zubia (4,6 km 7,8%) kaptatója várja az összetett esélyeseit. Az Andalúz Kör korábbi éveiben nyert már ide befutót Cadel Evans és Dario Cioni is.

7. szakasz Alhendin – Alcaudete 169 km

Az első hegyi befutót követően lesz egy kis idő a sebek nyalogatására illetőleg a veszteségek összeszámolására. Az Alto de Illora (7.8km, 6.6%) és az Alto Ahillo (12.1km, 4.0%) két kaptatója nem kell, hogy túl nagy gondot okozzon. Az emelkedős befutónál pedig újra a gyorslábuaké lehet a főszerep.

8. szakasz Baeza – Albacete 207 km

Egy színtiszta sík etap a vérbeli sprinterek kedvéért. Nyert már Albacete városába befutót Alessandro Petacchi, Isidro Nozal, Robert Hunter és Marcel Wüst is.

9. szakasz Carboneras de Gaudazaon – Aramon Valdelinares 181 km

Az első hét végére maradt az első olyan etap, ahol már ténylegesen is el lehet bukni a 2014-es Vuelta Espanat. Egy harmadik - Puerto de Cabigordo (18km, 4.4%) – egy második - Alto de San Rafael (11.5km, 4.3%) – és hegyi befutóként az Aramon Valdelinares (8km, 6,6%) első kategóriás kaptatója várja a pelotont. Az első valódi emelkedő nem túl hosszú, így esetlegesen még egy szökevény is hazaérhet, habár az egy kisebb meglepetéssel is felérne.

Folytatjuk….         

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes