A kilenc szakaszos indonéz Singkaraki Körversenyen 14 kontinentális csapat szerepelt köztük az elég jó neveket felvonultató ausztrál Avanti, az emírségeki SkyDive Dubai, a szingapúri OCBC Singapore, a japán Bridgestone-Anchor illetőleg a maláj Terengganu. Ezek mind olyan sorok, akik ebben az idényben már néhány dolgot azért letettek az asztalra, azonban a három meghívott iráni gárda kiverte náluk a biztosítékot.
Már a második szakaszt követően nagy tárgyalások folytak a csapatvezetők között. Az első etap még szépen lement, hisz a japán Kohei Uchima (Bridgestone-Anchor) nyerte a mezőnyhajrát, azonban a második immáron hegyi etapon az első tíz helyből kilencet szereztek meg az iráni versenyzők. A dominancia továbbfolytatódott a következő napokon is, a negyedik királyszakasz során is tízből nyolc helyet oroztak el.
Ez a fölény azt jelentette, hogy amikor még a verseny felénél sem jártunk, már akkor a legjobb nem iráni versenyző, a spanyol Oscar Pujol (SkyDive Dubai), aki korábban szerepelt a Cervelo illetőleg az Omega Pharma csapataiban is már több mint 13 percnyi hátrányt szedett össze.
Nem csoda, hogy ezt követően kirobbant a vita, hisz nagyon ritka, hogy egy ország versenyzői így megtizedeljék a mezőnyt.
Végül a Pishgaman Yazd versenyzői söpörték be a pódiumot Amir Zargari győzött Rahim Emami és Ramin Mehrabani előtt. Az első hét helyen iráni kerekes zárt, ráadásul ők nyerték a hegyi trikót és a csapatversenyt is.
A kérdést az veti fel, hogy ezek közül a versenyzők közül elég soknak volt már korábban doppingügye általában EPO-val kapcsolatosan.
Az Avanti csapatvezetője Steve Price nyilatkozott az ügy kapcsán. „A többi csapat lényegében egyetértett abban, hogy ez egy elég hihetetlen történet. Furcsállottuk azt is, hogy lényegében minden országból csak egy gárda kapott meghívót, míg Iránból rögtön három is. Ha valaki veszi a fáradságot és megnézi a hegyi szakaszok eredményeit az egy eléggé nevetséges képet kap. Nem akarok támadni vagy bántani senkit, de húsz éve vagyok a kerékpározásban, de ehhez foghatót még nem igazán éltem át. A kisebb ázsiai versenyeken az a gond, hogy vagy egyáltalán nincs doppingellenőrzés vagy éppenséggel csak vizeletvizsgálat van, amit a legegyszerűbb kijátszani,” – mondta Price.
Ellenben Brad Hall, aki több évet is edzősödött az arab országban védelmébe vette a kerékpárosokat. „Az iráni kerékpársport hihetetlen mértékben fejlődik. Például van az országnak egy belső tíz csapatos bajnoksága, amely mögött hatalmas pénzek mozognak. Az egyik leggazdagabb olajmágnás ugyanis él hal a kerékpározásért. Ezek a versenyzők évi 40.000-50.000 dolláros fizetést kapnak, pont azért, hogy a sporton kívül ne kelljen semmi mással sem foglalkozniuk. Ez egy egészen eltérő helyzet ahhoz képest, amit a Föld többi kontinentális csapatánál találunk. Ezek a srácok a teheráni emelkedőkön készülnek 1400 és 2000 méteres magasság között,” – nyilatkozta Hall.
Persze érdekes, ha megnézzük a tavalyi Borneoi Körverseny eredményeit, ahol két iráni versenyző is több mint hét percet vert a hegyen arra a Nathan Earle-ra, aki ma már a Sky csapatánál teker.
És itt jön a következő kérdés, ha annyi pénzük van, akkor miért nem csinálnak legalább egy Pro-Kontinentális csapatot és indulnak el európai versenyeken is?
Fotó: közösségi média
