A Reynolds és Perico
Az 1947. október 10-én a navarrai Abarzuzában született Echevarri, aki elméletben sokkal jobb bringás volt, mint gyakorlatban. Versenyzőként összesen három évet töltött el a profi mezőnyben (1969-1971). Ellenben az általa 1980-ban megalapított csapat ez idáig harminchármat, és hol van még a vége! Echevarri visszavonulása után a Reynolds nevű amatőrcsapat edzője volt, és az új spanyol demokrácia hajnalán, a Franco érát követő első szabad választások után nem sokkal úgy gondolta, hogy profi csapattá szervezi át együttesét. A navarrai alumíniumgyártó, a Reynolds vállalta, hogy anyagi hátteret biztosít ahhoz a nagy ívű vállalkozáshoz, hogy Echevarri megteremtse a navarrai kerékpársport zászlóshajóját, és kivezesse azt a nyílt vizekre. Ebben az időben a spanyol profi kerékpározás a sportág sivataga volt, csak kis csapatok léteztek, kicsi pénzzel és még kisebb célokkal. A Tourról akkortájt még csak nem is álmodoztak, a világot Bernard Hinault uralta.
2002-ben a Francia Körversenyen való részvételük 20. évfordulója alkalmából Jean Marie Leblanc versenyigazgató aranyérmet adott át Echevarrinak. Beszédében kiemelte, hogy bátor és kezdeményező volt, kockáztatott azért, hogy kivezesse a spanyol bringázást a gettóból. Ahogy Spanyolország Franco halála után kitört az elszigeteltségből, és tagja lett az európai együttműködésnek, úgy lett tagja a Reynolds is a sportág elitjének. A csapat első jelentős sikere Angel Arroyo nevéhez fűződik, aki először állhatott a navarraiak színeiben a Tour de France pódiumára. Echevarri szerényen kommentálta zöldfülű keretének csodálatos sikerét: ”Szűz kéz, szerencsét hoz”. A kezdeti korszak meghatározó alakjává Pedro Delgado vált. A mindenki által csak Periconak hívott egykori bajnokot ma már a spanyol tévé száguldó riportereként ismerjük, de ő volt a gárda első sikeres kapitánya. Két egymást követő évben is nagy körversenyt nyert: 1988-ban a Tourt, 1989-ben, pedig a Vueltát.
Banesto és Miguel Indurain
Perico, Vuelta győzelmével lezárult egy korszak. A Reynoldsot az egyik legnagyobb spanyol bank a Banesto váltotta a névadó szponzor szerepében. Az újéra új hőst hozott, aki több szempontból is a csapat aranykorát jelentette. A Banesto időszakban a gárda 8 nagy körversenyt nyert meg, ráadásul ekkor töltötte be leginkább a navarrai kerékpársport zászlóshajójának szerepet. A nyolcból hetet egy óriási termetű, pamplonai baszk fiú, Miguel Indurain csapott le. Indurain a maga nemében a természet csodája volt. 1991. és 1995. között nem talált legyőzőre a Tour de France-on, ő volt az első, aki sorozatban szerezett öt elsőséget. Eközben '92-93-ban a Giro d’Italián is diadalmaskodott, biztosítva ezzel a csapatnak az elsőséget az UCI ranglistáján. A nagy Miguelen csak hazája körversenye fogott ki, azt nem tudta soha megnyerni. Miguel nemcsak Echevarrinak de az egész spanyol honnak is dicsőséget hozott. 1995-ban megnyerte az időfutam világbajnokságot, egy évvel később, pedig az Olimpiát. Igaz, utána nem sokkal vissza is vonult, mert nehezen viselte, hogy abban az évben a Touron nem tudott győzni. Echevarri pedig az ő visszavonulását viselte nehezen. Jean Marie Leblanc szerint eléggé ideges típus volt, ezért volt is köztük némi nézeteltérés. De később elsimult, nyilatkozta 2002-ben a legendás Tour direktor. A megvigasztalódásban szerepe volt annak, hogy Echevarri talált magának egy újabb baszk óriást, Abraham Olano személyében, aki 1997-ben negyedik lett a Francia Körversenyen, 1998-ban, pedig megnyerte a Vueltát. A Banesto, Indurain utáni korszakából még sem ő emelkedik ki, hanem az utolsó legendás hegyimenők egyike, Jose Maria Jimenez Sastre, akire számos szebbnél szebb neve ellenére mindenki csak úgy emlékszik: „El Chava”. Chava négy alkalommal - 1997, 1998, 1999, és 2001- volt a Vuelta hegyi királya. Ő volt az első ember, aki legyőzte a kérlelhetetlen kolosszust, az Anglirut. Stílusa egyszerűen utolérhetetlen volt, a yuotube-on fellelhető videókon is látszik, hogy lebírhatatlan őserő lakozott benne. Nem mászott a hegyre, hanem szinte repült. Művész volt, igazi egzaltált, nem e világra való művész.
lles Balears és Paco Mancebo
2003-ban a csapat ismételten súlyos válságba került, ezúttal anyagi értelemben. A bankóriás kihátrált a gárda mögül, és Echevarrinak legendásan jó politikai kapcsolatai bevetésével szereznie kellett egy újabbat. A vádaszat egész októberben zajlott, váltakozó szerencsével. 2003. október 8-án még csak kecsegtető ígéretek voltak a mester tarsolyában. Nagyon szerette volna leszerződtetni az éppen csapatot kereső Jan Ullrichot, aki inkább visszament Telekomhoz, mert ott nemcsak ígérni tudtak, hanem adni is. A csapat akkori feltörekvő sztárjai, Pablo Lastras illetve Paco Mancebo már türelmesebbek voltak. A versenyzők minden nap izgatottan gyűltek össze egy pamplonai kávézóban, várva a híreket, amikor 2003. október 20-án felszállt a füst. „Habemus ba-ba.” Megszületett a Balears-Banesto csapat. Ekkora sikerült Echevarrinak elhitetni a baleári szigetek önkormányzatéval, és a Santander bankcsoporttal, hogy nekik múlhatatlan szükségük van egy hatmillió euró költségvetésű profi kerékpár csapatra. A sikerre egyetlen dolog vetett árnyékot. 2003. december 6-án, életének 33. évében, tragikus körülmények között életét vesztette az előző év végén, depressziója miatt visszavonult Chava.
A baleari szigetek önkormányzata megtörte a navarrai hegemóniát. Megkövetelték, hogy csapat alkalmazzon helyi versenyzőket is. Így került az együttesbe Joan Horrach, Antonio Colom, és a hagyományosan erős mallorcai pályakerékpáros szakág két jeles képviselője Antonio Tauler és Isaac Galvez. A magyar szurkolók körében csak „illésbélák” néven emlegetett csapat emellett Echevarri fehér gárdájával is gazdagodott, ekkor szerződtették Menchovot és Karpetset. A Banesto korszak legemlékezetesebb alakja a jelenleg Dubaiban próbálkozó Francisco Mancebo volt, aki szintén fizikai csoda. Leginkább az a csoda, hogy kétségtelenül páratlan stílusában hogyan maradhatott fenn egyáltalán a kerékpáron. Ebből az időszakból származik Sipos János zseniális mondása: „Még nincs menés, mert még nem áll félre Mancebo nyaka.” A korszak végén, pedig már megmutatta oroszlánkörmeit a csapat következő kapitánya, a murciai Alejandro Valverde, aki a Courcheval emelkedőjén legyőzte Armstrongot az akkor még utolsónak hitt Tourján.
Caisse d' Epargne és Valverde
Echevarri hihetetlen diplomáciai érzékkel vészelte át a Pro Tour megalakulását, nem kötelezve el magát egyik harcoló félnek sem. Ennek ellenére a Pro Tour státusszal járó megnövekedett anyagi terheket a jó mallorcaiak nem vállalták, és abban maradtak, hogy gyönyörű szigeteik népszerűségét eztán Rafa Nadal és az ibiziai diszkók által keltett hírnévre bízzák. A navarrai kerékpársport zászlóshajóját ezért az a szégyen érte, hogy egy francia bank lett a névadó szponzora. Új műsorhoz, új férfi kell. Paco Mancebot egyetlen nap, 2006. június 30. elsodorta a sportág élvonalából. Az Operation Puerto ügy egyik fő vádlottjává, így minden Pro Tour csapat és minden Pro Tour verseny persona non grátájává vált. Mancebo feláldozásával Echevarri elképzelhetetlen energiákat vetett be a jövő reménységének tartott, és abban az évben két ardenneki klasszikust megnyerő Alejandro Valverde megmentése érdekben. Echevarri eldöntötte, hogy versenyzője nem volt Fuentes ügyfele, és nincsenek ellene bizonyítékok. Szikla szilárdan állította, hogy nem Valverdenek kell bizonyítania az ártatlanságát, hanem a hatóságoknak a bűnösségét. Valverde elindulhatott a 2006-os Touron. Ebül szerzett jószág, ebül vész el, már az első szakaszok egyikén fejre állt, és eltörte a kulcscsontját. A történet ekkor népmesei fordulatot vett, mert az Armstrong örökségéért zajló kegyetlen háborút végül is Echevarri nyerte meg, a Phonaktól frissiben elcsábított bátor szívű és vállalkozó szellemű szökevénnyel. Valverde egy Vuelta második hellyel, és a Pro Tour ranglista megnyerésével hálálta meg Echevarrrinak, amit tett érte. A sportszakmailag igen sikeresnek mondható első Caisse évet azonban ismét súlyos tragédia zárta le, a genti hatnaposon életét vesztette Isaac Galvez. A következő évben Echevarri ismét kivont karddal tuszkolta be védencét a Tour de France-ra, ahol a murciai végre végig tudott menni, és hatodik lett. Év végén Pat McQuaid legnagyobb örömére ismét magára ölthette a Pro Tour sorozat fehér trikóját.
2007-ben Jose Miguel Echavarri már huszonhét éve ült a csapatvezetői kocsi lehúzott ablakánál, és figyelte a mezőnyt, a szurkolókat, az ellenfeleket. 27 éve küzdött a csapatáért, hol korbáccsal, hol kaláccsal, verekedett, udvarolt, mikor mire volt szükség. Elfáradt. A nagy mágus az év végén eltörte a varázspálcáját, és ráhagyta a csapatot barátjára, Eusebio Unzuera, aki harminc évig volt hű társa a harcokban. Unzue sikeresen vezette tovább a kisebb nagyobb veszteségek, és sorozatos tragédiák által megtépázott csapatot. Echavarri műve, amit fiatal, feltörekvő edzőként megalkotott még 34 év után is ott bukdácsol a habokon, újabb és újabb szponzorok zászlói, és újabb és újabb tehetséges kapitányok vezénylete alatt. Jó szelet Movistar! Minden jót Szürke Mágus!
Rácz vanda írása és engedélye nyomán...
A kép forrása: Flickr via Photo Pin – a szabad felhasználású és szerkeszthető képek gyűjteménye
