Már az ASO tulajdona a Vuelta Espana is

A mai napon az Amaury csoport megvásárolta a Vuelta Espana-t szervező céget az Unipublicot. Egy lépésre a profi ligától?

A mai napon az ASO, azaz az Amaury Sports Organisation 100%-ban felvásárolta a Vuelta Espana-t is rendező Unipublic cégcsoportot. Ez azt jelenti, hogy a többek között a Tour de France-t is birtokló Amaury család 2015-től immáron 100%-ban rendezheti majd a Spanyol Körversenyt is. Az ASO néhány éve megpróbálta a Giro d’Italiát is megvásárolni azonban az olasz RCS Sport teljes mértékben elzárkózott a lehetőségtől. Az ASO legelőször 2008-ban kopogtatott az Unipublic-nál azonban akkor Pat McQuaid a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség akkori elnöke belenyúlt a történetbe, hiszen nem szerette volna, ha az UCI-n kívül egy konkurens „liga” jöhetne létre.

Pedig így, ha jobban megnézzük, akkor már egy kézben tömörül az Ománi Körverseny, a Katari Körverseny, a Criterium International, a Párizs-Roubaix, a Le Fleche Wallone, a Liege-Bastogne-Liege, a Picardiai Körverseny, a World Ports Classic, a Criterium du Dauphine, az Arctic Race of Norway, a Tour de l’Avenir, a Pekingi Körverseny, a Párizs-Tours, a Tour de France, és most már a Vuelta Espana. Ezen felül részesedéssel rendelkeznek a Kalifornia Körversenyt illetően is.

És, ha úgy Isten igazából belegondolunk ebbe, pláne úgy, hogy néhány hónapja a Projekt Avignon is a képbe került, akkor semmiféleképpen sem elvetendő egy profi liga lehetősége.

Ez természetesen nem új keletű dolog. Az amerikai profi sportok mintájára (NBA, NHL, NFL, MLB) egyfajta franchise rendszer kialakítása révén a most World Tour szekcióba kategorizált csapatok vehetnének részt az eseményeken. A liga azonban teljes mértékben megállapodna a közvetítési illetőleg egyéb jogkörök okán, így a csapatok nagyrészt részesülhetnének a bevételekből, ami, úgyszólván mindenkinek jó lenne (nem kellene folyamatosan a szponzorok kilépésétől tartani, másrészt pedig az egész sorozatot lehetne támogatni, hasonlóan, mint a Bajnokok Ligájában).

Természetesen a dolog kihatna a doppingellenőrzésekre is. Persze, hogy lebuknak a kerékpárosok, ha 25-ször annyit vizsgálják őket, mint más sportágak képviselőit. Senki ne kerüljön tévhitbe, hisz a dopping mindenhol jelen van valamilyen szinten.

Brian Cookson az UCI frissen megválasztott elnöke kijelentette, hogy Ő nem akar szakadár ligát, de vajon működtethető-e egy sorozat úgy, hogy pénzügyi téren különálló, de mégis az UCI égisze alatt van? Japánban működött néhány évig a J-ProLeague, azonban egy Párizs-Roubaix korántsem összehasonlítható egy Hokkaido-i egynapossal.

A legnagyobb hátrányt az jelenti, hogy a legrosszabb esetben akár a profi boksz mintájára, teljesen különálló szervezetek alakulhatnának. A Franchise rendszerben nem biztos, hogy mindenkinek hely van és mi lesz akkor a Pro-Kontinentális illetőleg a kontinentális sorokkal? Vagy az Ag2r a profi ligában, míg a FDJ.fr az UCI alatt versenyez majd. Badarság, hisz mindenki a nagy versenyeken akar ott lenni.

A japán minta jó, tehát itt és ott is. Magyarán az Omega Pharma-Quick Step a World Tour sorozat tagja is, na meg ASO Super League-é is. Na persze ez csak képzelődés, mivel a mai világban már nem működnek ilyen egyszerűen a dolgok és akkor még nem is beszéltünk a világbajnokságról…

Egy eltévedt képzelgés nyomán…      

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes