„Azok a szellemi tulajdonságok, amelyeket elemzőnek szoktak nevezni, önmagukban véve nehezen elemezhetők. Igazában csak hatásukban tudjuk értékelni őket.”
Edgar Allen Poe
„Csak ülj le és írj,” – hangzik el Sir Sean Connery szájából a Fedezd fel Forrestert című műalkotásban a képzet miszerint a jó gondolatok a szabad elméből születnek. Na nem kell megijedni nem fogunk itt átmenni filozofálgatásokba, csupán veszem a bátorságot valami újra, valami egészen másra, ami más, nem is teljesen én vagyok, de mégis a kerékpározásról szól.
Január 8-án az ausztrál nemzeti bajnoksággal megkezdődött a 2014-es kerékpáros idény. Az eddig eltelt időszak tekintetében, ha három dolgot kellene kiemelnem, akkor egyrészt azt mondanám, hogy milyen jók is ezek az óceániai viadalok; nagyon jó kis versenyt hozott az olasz illetőleg a francia szezonnyitó; valamint, hogy vajon csak nekem nem jönnek be ezek a Közel-keleti versenyek?
A csodálatos Óceánia
A kiéhezett kerékpárrajongó kezdetben talán csupán úgy vélte, hogy étvágyának leküzdése végett próbál meg ráfókuszálni az ausztrál nemzeti bajnokságra. Aztán ahogy szép lassan körvonalazódott a mezőny összetétele, egyre inkább izgatni kezdte a fantáziáját is. Ráadásként Cadel Evans még rá is tett egy lapáttal. Már az egyenkénti kronó is remekül sikeredett, bár a mai napig kérdést hagy bennem, hogy Rohan Dennist miképp is boríthatta fel egy közepesnek mondható széllökés? A mezőnyverseny ezzel szemben igazi világbajnoki hangulatot teremtett. A déli féltekén az emberek imádják ezt a sportágat, a videós anyagok megtekintése alatt nem is volt más képzet az emberben, mintha csak a Firenzei Világbajnokság ismétlését néznénk, na persze csak kicsiben. Nagyon ragaszkodom a kiscsapatokhoz, így amit az Avanti gárdája művelt az OB-n illetőleg utána UniSA-Australianak álcázva a Tour Down Underen? Valószínűleg látjuk még nagyobb csapatban is néhány év múlva a Jack Haig, Campbell Flakemore kettőst.
Simon Gerrans ellenállhatatlannak bizonyult, megérdemelten gyűjtött be minden címet, habár végig azt vártam, hogy a Drapac mikor rogyasztja már meg. Nem tudta. Ennek ellenére most így átgondolva mégis csak Giovanni Visconti szerencsétlen lábtörése jut elsőként erről a versenyről az eszembe.
Non posso vivere senza di te, azaz Nem tudok nélküled élni.
Valahogy ez a mondat villan az elmémbe minden szezon elején, amikor az első olasz egynapost látjuk. A szűk utcák, a nagy tempó és általában egy magyar csapat részvétele leírhatatlan feelinget kölcsönöz. Ráadásul az Utensilnord ezúttal nem is csak megbújt a mezőnyben, hisz Holló Botond közel 130 kilométert töltött szökésben, míg Dér Zsolt, Kenyeres Ábel és Kusztor Péter triumvirátusa, pedig kezdésként értékelhető helyen fejezte be a viadalt. Már az aláírásnál feltűnt planétánk legidősebb klubja az 1946-os alapítás Amore & Vita szerelése, amelyről nehéz volt eldönteni, hogy ez egy pizsama vagy csak tényleg ilyen jól eltalálták. A Bardiani és a Yellow Fluo végig nagyon keményen dolgoztak, így Simone Ponzi magabiztosan győzött.
Kissé más volt a helyzet Franciaországban, ahol elsősorban nem is Kenneth Vanbilsen győzelme volt meglepő, hanem, hogy a kontinentális Roubaix-Lille Metropole kerekese Baptiste Planckaert a második helyen érkezett, holmi John Degenkolbot ledurrantva, ráadásul azok után, hogy a saját elmondása szerint már az első emelkedőn nagyon komoly problémái voltak. Persze, ha egy kicsit jobban utánanézünk a dolgoknak, akkor máris láthatjuk, hogy Baptiste az elmúlt öt évet a Pro-Kontinentális Landbouwkredietnél illetve jogutódjainál töltötte. A francia kiscsapat remekül igazolt, hisz három kerekest is elhozott a belgáktól. Várjuk a folytatást az Etoile de Béssegesen.
„Attól, hogy így van, nem biztos, hogy így is van jól.”
Ismeretlen szerző
Ami megvan a francia vagy éppen az olasz versenyekben, na pont az hiányzik a Közel-Kelet megmérettetéseiről. Legalább is nekem. Az Acqua & Sapone csapatát az RCS Sport néhány éve szó szerint csődbe vitte, ellenben rendezzünk Dubai Körversenyt! Persze tudom a pénz beszél, én meg maradjak csendben. De! Tradicionális versenyek szűntek meg az elmúlt években. A Közel-Kelet eseményein meg számoljuk meg már hányan állnak az útak mellett? Igen Katarban meg Dubaiban nem tudják már hová tenni azt, ami nekünk nincs, ezért belepumpálják egy-egy olyan versenybe, ami nekik nyolc, a csapatoknak az utazás és a hőség miatt egy kínszenvedés, a versenyszervezőnek meg nagy elismerés (legfőképp a pénztárcájuk környékén) a sportágat meg csak felületesen követőnek meg érdektelen. Globalizáció!? Ha kevesebb, a konzervatívabb, néha jóval több.
Dubajozni jó, de legalábbis kifizetődő. Még akkor is így van ez, ha a vélemények megoszlanak arról, hogy mit is takar ez a fogalom.
