Nyilatkozatok a Tour prezentációjáról

Vincenzo Nibali, Alberto Contador, Marcel Kittel, Mark Cavendish, Thibaut Pinot, Michal Kwiatkowski és Wilco Kelderman nyilatkozatai a Tour prezentációját követően.

Vincenzo Nibali: „Úgy gondolom, hogy a hosszú időfutam kihagyásával talán a szervezők a francia kerekeseknek próbáltak kedvezni, akik nem igazán specialistái ennek a műfajnak. Viszont abban szinte biztos vagyok, hogy Romain Bardet, Warren Barguil és Thibaut Pinot hármasa nagyon nehéz ellenfél lehet. Nagyon tetszett idén a pavés szakasz, s habár a jövő évi rész nem tűnik ennyire veszélyesnek, de ott is sok minden múlhat. Összességében azonban úgy vélem, hogy az Alpe d’Huez dönthet a sárga trikó végkimeneteléről,” – mondta az Astana kerekese, a verseny címvédője.

Alberto Contador: „Nagyon tetszik az útvonal. Nehezebb lesz a 2015-ös Tour mint amilyen az idei volt. Szüksége lesz a Giro d’Italiat követően az embernek arra, hogy megfelelően regenerálódjon és 100%-os erőbe kerüljön a hollandiai rajtot megelőzően. Nagyon fontos, hogy erős csapattal érkezzen az ember, hisz képesnek kell lenni arra, hogy a rövid meredek falakon illetőleg a kockaköves etap folyamán a srácok megvédjék a kapitányukat. Sokan lenézik, de szerintem döntő jelentőségű lehet a Mende emelkedője a Pireneusokban. Mind itt, mind pedig az Alpokban nagyon nehéz útvonal vár ránk, ami garantálja a kiváló versenyt,” – nyilatkozta az esélyeit illetően a Tinkoff-Saxo kapitánya Contador.

Marcel Kittel: „Nekem mint sprinternek az első hét kedvezhet leginkább. Habár lesz egy kockaköves szakasz, elnézve a penzumot talán még az is nyerhető lehet. A szelesebb etapok illetőleg a Mur du Huy befutója nem lesz ugyan egyszerű, de egy sprinternek át kell tudnia vészelnie azokat. Az első pihenőnapot követően nehezedik az útvonal. Szeretnék egy jó Tourt futni és természetesen szakaszokat nyerni,” – vélekedett a Giant kerékpárosa.

Mark Cavendish: „Az első hét nagyon kedvez majd a sprintereknek, habár a jövő évi Tour nem tartogat éppenséggel túl sok lehetőséget a mezőnyhajrákra specializálódottaknak. A legfőbb célom a Champs-Élyséés újbóli megnyerése, amely korábban már négy alkalommal is sikerült. Az első héten meg kell mutatnunk magunkat, aztán pedig jöhetnek az összetett menők,” – mondta Cavendish.

Thibaut Pinot: „Komoly időfutam nélkül egy nagyon érdekes Tour elé nézünk. Fontos lesz, hogy az összetettért küzdök illetőleg a hegyimenők túléljék az első hetet. Vélhetően nagyon intenzív és hektikus napok várnak majd ránk Hollandiában és Belgiumban. Egyértelműen a Tour de France lesz az első számú célom a 2015-ös évadban. Keményen fogunk rá készülni és a hosszú egyenkénti hiánya is nekünk kedvezhet majd,” – nyilatkozta a FDJ.fr kerékpárosa.

Michal Kwiatkowski: „Az útvonal tekintetében elsődlegesen talán egy szakaszgyőzelmet tűzök ki magam elé. A csapatvezetés már idén is úgy próbált harcba indítani, hogy ne legyen túl sok nyomás a vállaimon. Sokan gondolják azt, hogy idővel egy kiváló összetettmenő válhat belőlem, de egyelőre nem szabad így rajthoz állnom pláne egy ilyen kemény penzum kapcsán,” – vélekedett az Omega Pharma-Quick Step Világbajnoka.

Wilco Kelderman: „Az, hogy Hollandiából indul a viadal egyfajta extra motivációt jelent számunkra. Már két éve azt várom, hogy nyilvánosságra kerüljön az első néhány nap útvonala. Idén a Giro volt az elsődleges célom, így nem tudtam, hogy a Tourra milyen formában érkezhetem. Nem voltam rossz erőben, így úgy döntöttünk, hogy jövőre a Francia Körversenyt helyezzük előtérbe. Három kapitányunk van, izgatottan várom, hogy mire lehetünk majd képesek,” – mondta a Belkin fiatal kerékpárosa.  

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes