Túl az alapozáson, február végén nekirugaszkodtunk a 2014-es szezonnak. Mielőtt belemerülnék, szeretnék ezúton is köszönetet mondani Stubán Ferencnek, és az Utensilnord gárdájának, mivel, hogy a téli időszakban hasznos kilométereket gyűjthettem az általuk szervezett közös edzéseken, melyeken én is részt vehettem.
Kiutazásomra január 26-án került sor, amit egy pihenő hét követett, majd folytatódott a kemény felkészülés. Időközben megérkezett a két észt csapattárs is (Josten Vaidem és Kevin Lippe). Az első megmérettetés február végére esett. 22-én álltunk rajthoz a Les Plages Vendéennes-Challans (elite open) versenyen. A viadal előtti hétvégén a klub szervezett egy edzőtáborszerű kétnapos közös edzést. A tavalyi évvel ellentétben, idén a csapat többségét francia versenyzők teszik ki, csak hárman vagyunk más országból. Szerencsére a beilleszkedés jól ment, egy egészen jó kis gárda kezdett el összekovácsolódni. A közös edzéseken a nemzetközi barátságokon kívül az erőrangsor is kialakult.
Az első, egy elite open kategóriás (legmagasabb szintű), 140 km-es, többnyire sík verseny volt, bár egy 2 km-es emelkedő azért helyet kapott benne, a tetején hegyi hajrával, amit háromszor kellett abszolválni. Az idő még igencsak csípős és szeles volt az óceán közelsége miatt, de legalább csapadékmentes. Különösebb elvárás a hatfős gárdával szemben nem volt a vezetőségnek, első verseny révén a versenytempó és a mezőnyben való mozgás megszokása volt a fő cél, és persze a verseny befejezése értékelhető helyen. Ennek szerencsére mindenki eleget is tett egy fő kivételével. Végül az 51. helyen értem célba a mezőnnyel együtt, ami közel 44-es átlagot repesztett.
Egy héttel később, a Mayenne-től 50 km-re lévő Cossé La Vivien városba utazott a csapat, ahol a Circuit des 8 Clochers versenyen indultunk. A 2. kategóriás megmérettetés távja csupán 11 5km- volt. Meglehetősen idegesen és zavartan telt az első része a versenynek, rengeteg próbálkozás volt, de egyiket sem hagyta eltávolodni a mezőny, ami sokszor megtorpant, majd hírtelen újra megindult az erős szélben. Kifejezetten kényelmetlen volt a pelotonban kerékpározni, nem éreztem jól magam. A 60. km környékén egy emelkedőn újfent megtorpant a karaván, nekem sikerült előre csorognom, aztán egy támadást indítanom, amit senki nem vett át, így egyedül maradtam az élen. 5 km eltelte után ketten felértek rám, majd újabb 4 fő köztük az észt csapattárs Josten is csatlakozott. Ezután együtt haladva folyamatosan növeltük az előnyünket. A finis előtt még három városi kört teljesítettünk (ahol egy küllőm kiszakadt), utána jött a hajrá, amit szépen összedolgozva végül Josten nyert meg, én a negyedik helyen értem célba, sajnos a dobogóról pont lecsúszva.
Legutóbb, csupán 24 km-re tőlünk, Ernée-ben, ismét egy 2. kategóriás viadalon indultunk. 10 db, 10 km-es kör várt ránk, a cirkuláré profilja nem volt könnyű, körönként közel 150 m szintkülönbség volt, ráadásul a célvonal egy 300 m hosszú, 10%-os emelkedő tetején került elhelyezésre. Két kör megtétele után ismét támadtam a célegyenesben, és az azt követő lankásabb részen. Újfent kialakult a nyerő elmenés, 17 fő, 5-en voltunk a csapatunkból, végig mi irányítottunk, sorra nyertük a köztes prémium hajrákat. Aztán a 7. kör közepén, a lejtősebb részen defektet kaptam, jeleztem a zsűri kocsinak, ám kerékcserére csak a célzónában volt lehetőség, így mire odaértem már jelentős hátrányom volt az élbolyhoz képest, ráadásul a zsűri meg se várta a kerékcserét, otthagytak egyedül, így esélytelen volt felérni újra az elmenésre. Elég mérges voltam, hiszen remekül éreztem magam, könnyedén nyerhettük volna a viadalt, ám nem így történt. Josten csak a 2. helyen ért célba, míg a másik észt légiós a hatodik lett. Én pedig a főmezőnnyel érkeztem.
A következő hétvége: Nantes-Segre (elite open). 160 km, koránt sem könnyűnek ígérkező verseny. Tavaly már volt szerencsém részt venni rajta, akkor 39. lettem. Remélem a szerencse most már mellém áll, és nem lesz semmilyen technikai probléma, és sikerül az élmezőnnyel érkeznem, ott meg mint tudjuk, bármi megtörténhet.
