Mintegy 5 óra kocsikázást követően meg is érkeztünk a szállásunkra, ahol már a csapatom várt bennünket. Egy könnyű ebédet követően lassan elkezdtünk készülődni, hiszen délután 3 órakor várt ránk egy rövid, de annál nehezebb verseny. Ez egy kisebb megmérettetés volt a másnapi UCI derbi előtt, de így is szinte mindenki rajthoz állt, aki számít, Kvasina, Eibegger, Golcer, Sokol stb. Az első hatvan kilométer teljesen sík úton vezetett, itt nem is történt semmi izgalomra méltó. Majd az utolsó tízesben fel kellett kapaszkodni egy kemény hegyre, Diex városába. Rögtön a mászás elején megindultak a támadások, remek állapotban éreztem magam, így szinte mindenre tudtam reagálni. Igen hamar már csak 10-12-en maradtunk az élen. A Gourmetfein túlerőben volt jelen, hiszen három versenyzőjük is ott tekert, ennek megfelelően folyamatosan akcióztak. Úgy 5 kilométerre a céltól Golcernek sikerült egy kissé eltávolodnia, majd őt követte Eibegger, és utánuk érkeztem én Kvasinával a nyakamban, aki nem vezetett nekem, hiszen elöl ment a csapattársa. Folyamatosan kemény tempót tartottam, így nem is nőtt a különbség az előttem haladó versenyzők és köztem. Az utolsó 1000 méterre érkezve felért ránk egy kisebb sor, és én ekkorra már eléggé elkészültem az erőmmel. Végül a 9. helyen érkeztem célba, csapattársam Marek 7. lett. Sajnálom, hogy a legvégét nem bírtam ki, de örülök, hogy ilyen remek erőben éreztem magamat, edzésnek mindenképpen szuper volt.
Másnap 12 órakor vágtunk neki a 193 kilométeres UCI 1.2-es megmérettetésnek. Rengeteg alakulat sorakozott fel a rajtvonal mögé, Adria, Baku, Tyrol, Gourmetfein, Area Zero, Utensilnord, Metec, Team Idea, csak hogy egy párat említsek. Összesen 8 karikát kellett abszolválnunk, melyben 2 rövidebb mászás is szerepelt. Nekünk a fő feladatunk a sárga trikó megvédése volt, hiszen csapattársam, Jan vezeti a Tchibo kupát. A rajtot követően azonnal hatalmas tempóban kezdtük el menni, támadás támadást követett, de nem nagyon tudott meglépni senki. Végül a harmadik körben kialakult egy 6 fős szökevénycsoport melyben tőlünk nem volt elöl senki. A mezőny egy kissé visszavett, mindenki elintézte a kisdolgát, frissített. Az élcsoport előnye 5 perc felett járt mikor a kezünkbe vettük az irányítást és az élre álltunk. Egy ideig csak tartottuk a különbséget, majd szépen fokozatosan több csapat is besegített az üldözésbe, és apadni kezdett a hátrányunk. Közben az eső is elkezdett esni, majd hol elállt, hol ismét rákezdett. A nagy tempónak és az összeszedett munkának köszönhetően befogtuk a szökevényeket, így együtt kezdhettük meg az utolsó karikát. Én a folyamatos munka ellenére remek állapotban éreztem magamat. Az utolsó 1500 méter emelkedett, még próbáltam segíteni Jannak, aki végül a 7. helyen érkezett célba így növelte előnyét a Tchibo kupában, sőt a többi szép eredménynek köszönhetően – Andi 9., Marek 15. - a csapatösszetettben is átvettük a vezetést. Azt hiszem, hogy szép kis napot zárunk. A vezetőség rettentően elégedett volt mindenkivel, a közös munka meghozta gyümölcsét. Én részemről örülök, hogy még a legvégén is ilyen jó állapotban tudtam tekerni, azt hiszem, hogy ez biztosan hasznos lesz a továbbiakra nézve.
A versenyt követően a csapat egyik része a Szlovák Körversenyre utazott, mi pedig Krisztivel a helyszínen maradtunk, hogy miért is? A csapatom azt a lehetőséget biztosította számomra, hogy bejárhatom a közelgő Osztrák Körverseny fontosabb hegyeit, az összes költséget ők állták számunkra. Kriszti pedig azért maradt velem, hogy végig kövessen autóval, hogy mikor le kell gurulni mondjuk a Grossglocknerről, akkor ne fagyjak szét. Valami ilyesmik lehetnek az igazi profiknak is a feltételek. Tehát a hétfői napon célba vettük Dobratsch-ot. Mivel remek időnk volt, így ezt a hegyet Kriszti is megmászta. Ez a hegy 16 kilométer hosszan vezet felfelé, egészen 1732 méter magasra. Ez a mászás egy órába telt, persze nem nyélen hiszen még hosszú volt a nap. Ezt követően pár órás pihenő következett, autóba pattantunk és átutaztunk Lienz város mellé. Itt először feltekertem az Iselsbergre (1209m), majd tovább haladtam a Grossglockner irányába. Itt már a csak a hegy első felét – ez 7 kilométert jelentett – jártam be, mert mire feltekertem volna, rám sötétedik. Így visszagurultam a hegy lábához és a csodálatos Heiligenblutban töltöttük az estét. A nap folyamán több, mint 3000 méter szintet gyűjtöttem össze.
Kedd reggel korán útnak indultunk, így már 9:30-kor elkezdtem mászni a Grossglocknert. Először a Franz Josefs Höhéhez (2369m) másztam fel, itt még nem volt annyira hideg az emelkedő végén, olyan 10 fok körül lehetett. Majd egy kis gurulást követően megkezdtem a Hochtort (2504m) is, ami az egyetlen hágó át a hegyen. Ez szinte végig 10% felett vezet felfelé és a nagy szél miatt sokszor igen nehéz haladni. Felérve mintegy 2,5 fok fogadott és rengeteg hó. Egy gyors öltözködést követően legurultam a túloldalon, ez a lejtő közel 20 kilométer hosszan haladt. Innen irányba vettük a Kitzbühelt. Útközben még az eső is elkapott, így lucskosan vágtam neki a nap utolsó, talán legnehezebb mászásának, ahol legalább sütött a nap. A Kitzbühel 7 kilométer hosszú, átlagban 12%-os meredekségű, a legkeményebb részen pedig közel 23%-os. Nagyjából 40 percet vett igénybe a leküzdése, de megérte, mert fentről gyönyörű a panoráma. Erre a napra is összejött a 3000 méter feletti szint, 4 és fél óra és 125 kilométer.
Azt hiszem, hogy igen hasznosan telt ez a pár nap a hegyek között. Most már tudom, hogy mire számíthatok július 6.-13. között. Ezúton szeretném megköszönni a segítséget Krisztinek, akinek jelenléte nagyon sokat számított ezen a kemény túrán, és persze a csapatomnak, hogy lehetővé tették, hogy feltérképezzem a lehetséges hegyeket. Most egy kis pihenőt tartok, majd vasárnap ismét Ausztriában állok rajthoz ez egy kemény UCI 1.2-es megmérettetésen.
További szép hetet kívánok mindenkinek!
