Az elmúlt két hétben igen sűrű programunk volt. Szeptember 1-én Szlovéniában versenyeztünk az 1.2-es Croatia-Slovenia nevű megmérettetésen. Ezen a viadalon válogatott színekben indultunk, az "idegenlégiós" Bernárd Bendegúz (Bianchi KE) volt, aki igazán aktívan teljesített a táv első felében.
De nézzük, hogy mi is történt. Pontban délben vágtunk neki a 181 kilométeres napi penzumnak. Egy nagyobb karikát követően érkeztünk meg a cél városába, ahol még 4 kört kellett megtennünk egy kemény dombos terepen. A rajtot követően azonnal hatalmas iramban kezdtünk el közlekedni, mindenki nagyon friss volt, egy pillanatra sem torpantunk meg. Végül kialakult egy kisebb sor az élen, ekkor egy kicsit megnyugodtunk. Az első hegy 70 kilométer környékén következett, itt a nagy tempónak köszönhetően többen le is szakadtak a mezőnyről. Még a körözés előtt befogtuk az élbolyt, majd hamar meglépett egy újabb csoport. Az első körben az Adria hatalmas iramot diktált, volt egy meredek fal, melyet rettentően gyorsan felrántottak. Én személy szerint nem éreztem jól magamat, nem igazán haladt a bringa, de azért az élen tudtam maradni. A dombot követően ismét összezárt a még versenyben maradt mezőny. Az élen haladók nem tudtak túl nagy előnyre szert tenni, de szépen tartották az egy-két perc körüli különbséget. Az utolsó körre fordulva több csapat is az elejére állt, és a meredek emelkedőn bedaráltuk az élen haladókat. Én ebben a karikában éreztem magamat a legjobban, ekkorra melegedtem be :). Az utolsó 10 kilométerben együtt volt mindenki, többen próbáltak még ellépni, de egy ideig senki nem járt sikerrel. Már csak 5000 méter volt hátra mikor három versenyző megindult. Ott voltam én is szinte mögöttük, jól is éreztem magamat, de egyszerűen leblokkoltam, nem reagáltam azonnal. Ők szépen lassan eltávolodtak és végül haza is értek, én meg bosszankodhattam, amiért ilyen buta voltam. Talán egy dobogós helyezést szalasztottam el, amiért rettentően ideges voltam a versenyt követően. A mezőnyhajrában még próbáltam segíteni Zsoltnak, aki végül a 10. helyet szerezte meg. Én 26-odikként érkeztem célba. A csapatból még Ábelnek sikerült befejeznie a viadalt, úgy látszik kezd újra formába lendülni.
Ezt követően nem volt sok időnk a pihenésre, ugyanis a csütörtökön korán reggel repülőre szálltunk Ábellel, és célba vettük Bergamót. Egy rövid repülést követően meg is érkeztünk Olaszországba, ahol már Maci (Haiszer Ákos) várt minket. Ő ugyanis autóval teljesítette a Budapest-Bergamo útvonalat. Utazásunk célja nem volt más, mint hogy részt vegyünk a 2.1-es Settimana Lombardán. Összesen 3 szakasz, mintegy 480 kilométer várt ránk az előttünk álló három napban. Ebben két hegyibefutóval kedveskedtek nekünk a szervezők, de az utolsó szakaszban is volt két rövidebb domb a legvégén. Sok Pro csapat képviseltette magát a rajtvonal mögött, mint például a Katyusa, Androni, Vini Fantini, MTN Qhubeka, Colombia, CCC Polsat, Bardiani, Rusvelo… de a főszerepet mégsem ők játszották, hogy miért, hamarosan kiderül.
Az első napon 168 kilométer megtétele várt ránk. Az elején 9 karikát kellett abszolválnunk egy 12 kilométeres, kanyarokkal tarkított pályán. Ez a rész szinte teljesen sík útvonalon haladt. Csodálatos napsütéses időben neki is vágtunk a küzdelemnek. Az első pillanattól kezdve hatalmas sebességgel közlekedtünk, két órát követően 50km/h-s átlagunk volt. Közben kialakult egy élcsoport is, melyben közülünk Rochetti képviselte magát. Ábel és én is végig elől helyezkedtünk, mindketten jól éreztünk magunkat. Nekem az volt a feladatom, hogy csak tegyem a kereket és az utolsó hegyre koncentráljak. A körözést követően a hegy irányába folytattunk utunkat, ekkor már szépen lassan kezdtek érkezni a rövidebb emelkedők. A sebesség továbbra is magas volt. A szökevényeket nagyjából 20 kilométerre a céltól fogtuk be. Továbbra is rendben éreztem magamat, szépen forogtak a lábaim. Ahogyan közeledtünk a cél felé, egyre meredekebben kezdett dőlni az út. A három kilométeres kapu után egyszer csak megállt a lábam, és leszakadtam az élről. Nem tudom, hogy mi történt, de egyszerűen nem ment és nagyon fájtak a lábaim. Végül a 45. helyen érkeztem célba, mintegy 2 perc hátrányban. A szakaszt Patrik Sinkewitz nyerte, mindenkit leszakítva egyedül érkezett célba. Annyit elmondanék róla, hogy már a rajt előtt nagyon komolyan nézett ki, szinte rá volt száradva a bőr a testére, mindenhol kilátszottak az erei, eléképesztő látványt nyújtott. Közülünk Zamparella végzett a legjobban, ő 28. lett. Sajnos nekem nem úgy sikerült ahogyan szerettük volna.
A második szakasz valamivel rövidebb, mintegy 153 kilométer volt. Ezt a napot is körözéssel és hatalmas tempóval kezdtük. Eléggé fáradtnak éreztem magamat reggel, de szerencsére a versenyen már minden rendben ment. Jól forogtak a lábaim, élveztem a nagy tempót a sík részen. Ezen a napon Mazzinak sikerült elmenésbe kerülnie, a legnagyobb előnyük a 3 percet is meghaladta. Nekem ekkor is a hegyre kellett koncentrálnom, hiszen az utolsó nagyjából 15 kilométer felfelé vezetett. Ábel remekül dolgozott, folyamatosan hordta nekünk a vizet, amire nagy szükség volt a meleg miatt. Nem sokkal a hegymenet előtt értük utól az élcsoportot. Az igazi meredek 10 kilivel a vége előtt kezdődött, egy ideig tudtam tartani magamat, de sajnos leszakadtam, úgy látszott, ez sem az én napom lesz. Próbáltam ráállni egy erős tempóra, ami egész jól sikerült is, de ahhoz kevés volt, hogy visszazárkózzak az élbolyra. A hegy fele környékén felértem egy kisebb sorra, de nem sokkal később leszakadtam róluk. Innen egyedül teljesítettem a maradék 5 kilométert. Egész jól haladtam, de közel sem voltam önmagam. Végül 39. lettem, öt és fél perc hátránnyal. Nem nagy meglepetésre ezt a napot is Patrik nyerte, az utolsó 10 kilométert egyedül teljesítette, valamit érezhetett a fiú! Összetettben előrébb jöttem a 36. pozícióba.
Az utolsó szakasznak nagyon korán, reggel 9-kor vágtunk neki. Rettentően fáradtnak éreztem magamat, így nem tudtam, hogy mire számíthatok majd. Egy rövid lassúrajtot követően, 4 darab egyenként 30 pár kilométeres karika után, irányba vettük Bergamo belvárosát, ez összesen 159 kilométert jelentett. A körözés ezen a napon is teljesen sík volt, a sebesség pedig még eggyel nagyobb, mint az előző két szakaszon. Meglepő módon fáradtságtól eltekintve jó erőben tekertem. Nagyjából 15 kilométert követően megindultam, és sikerült is meglépnem jó pár versenyző társaságában. Az egyik probléma csak az volt, hogy az összetettben második helyen álló Rogina is képviseltette magát, így nem volt egyszerű feladat eltávolodni a mezőnytől. A támadást követő jó pár perc rettentően kemény volt, itt azért akadtak nehézségeim, de szerencsére hamar összeszedtem magamat és szuper erőt éreztem a lábaimban. Az első órában sikerült 51 kilométert abszolválnunk, ami később sem nagyon csökkent. Az előnyünket szépen lassan fel tudtuk tornászni 56 másodpercre, majd sajnos el kezdett csökkenni. Nem sokkal később már csak 28 másodperccel haladtunk a mezőny előtt. Ekkor mindenki megtorpant egy pillanatra az élen, majd akik addig nem nagyon akartak dolgozni és játszották, hogy ők milyen fáradtak, elkezdtek lószolgatni. Én pár ember társaságában - köztük Rogina - visszaolvadtam a mezőnybe, ekkor 60 kilométer környékén jártunk. Az elől maradtakat úgy 120 kilométernél daráltuk be. A körözésből kiérve már nem volt sok hátra, de még egy pár kilométeres húzó nehezítette a dolgunkat. A Katyusa legénysége hatalmas iramot diktált a domb előtt és felfele is. Az emelkedőn sajnos leszakadtam, nagyon nem éreztem jól magamat. Az utolsó 3 kilométer is felfelé vezetett, de itt már minden mindegy volt. Végül egy nagyobb sorral, - melyben Ábel is benne volt - érkeztem célba. A 159 kilométeres távot több, mint 49-es átlaggal repesztettük végig.
Hát nem volt egy túlzottan sikeres megmérettetés, bíztam benne, hogy a hegyeken sikerül valami szépet alkotni, de nem így lett. Viszont a sík részeken teljesen rendben voltam, éreztem, hogy van erőm, ami jó jel a közelgő világbajnokság előtt. Az egész verseny alatt fáradtság kínzott, talán most jöttek ki az elmúlt hetek kemény edzései. Felkészülésnek mindenféleképpen szuper volt ez a három nap. Még van három hetem, hogy kipihenjem és összeszedjem magamat. Ha a jó Isten is úgy akarja, akkor biztosan sikerülni fog és frissen állhatok majd a rajvonal mögött 29-én. Addig már csak egy olaszországi verseny vár rám. Most jó pár napos regenerálódás következik, azt hiszem, hogy innentől már csak azzal tehetem a legtöbbet, ha pihenek. Az biztos, hogy versenyből és intenzitásból nincs hiányom, ebben az esztendőben közel 60 versenynapot teljesítettem. Ábelnek is nagyon jót tett ez a megmérettetés, úgy gondolom, hogy már most igazán jó állapotban van. Végig remekül dolgozott, mindenki meg volt vele elégedve. Még pár gyorsító edzés és pihenés vár rá, így azt hiszem, hogy az időfutam VB-n jól fog teljesíteni.
További szép hetek kívánok mindenkinek!
Kuszti
Fotó: Utensilnord
